Iohannis: a jelenlegi helyzet csak növeli a NATO jelentőségét

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete a történelem legfontosabb és legerősebb politikai és biztonsági szervezete, amelynek jelentőségét „a jelenlegi rendkívül összetett helyzet” még jobban növeli – állapította meg a Románia NATO-csatlakozásának huszadik évfordulója alkalmából megfogalmazott pénteki üzenetében az államfő.

Az elnöki hivatal közleménye szerint Klaus Iohannis úgy véli, hogy a Románia csatlakozása óta eltelt két évtizedben az egymást követő nemzetközi biztonsági válságok „az Oroszország Ukrajna elleni illegális, törvénytelen és provokálatlan háborújában csúcsosodtak ki”.

Iohannis emlékeztetett arra, hogy Románia 2004 óta hozzájárul a katonai szövetségnek a tagállamok biztonságának és jólétének garantálására irányuló erőfeszítéseihez. „A NATO- és az EU-tagság, valamint az Amerikai Egyesült Államokkal kötött stratégiai partnerség a védelmünk és a gazdasági fejlődésünk alappillérei” – fogalmazott üzenetében.

Klaus Iohannis | Fotó: elnöki hivatal

Az államfő szerint Románia a NATO tagjaként hozzájárult a regionális és euroatlanti biztonsághoz azáltal is, hogy katonái jelentős számú NATO-misszióban és -műveletben vettek részt. Ezzel összefüggésben megemlékezett a különböző hadszíntereken elesett román katonákra.

Üzenetében Iohannis emlékeztetett Romániának arra a következetes álláspontjára, hogy 'az egység, a szolidaritás és az együttműködés elengedhetetlen a napjainkban előttünk álló súlyos biztonsági fenyegetések és kihívások leküzdéséhez'.

„Románia továbbra is nagy szerepet vállal a NATO állandó átalakításának folyamatában, hogy a szövetség erősebbé, ellenállóbbá és a jövőre jobban felkészültté váljon” – fogalmazott az államfő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?