Ingyenes felkészítőket tartanak a BBTE Magyar Színházi Intézet oktatói a felvételizők számára

A Magyar Színházi Intézet oktatói idén is ingyenes felkészítőket tartanak a felvételiző diákok számára Kolozsváron. A felkészítőket különböző, előre meghatározott tematikák köré csoportosítják, hogy minél tágabb képet nyújthassanak az érdeklődőknek a szakon történő oktatásról.

A felvételivel kapcsolatos alapvető információkon kívül a Színművészet szakon fókuszban lesz az improvizáció, színpadi mozgás és hangképzés, ezek kapcsán pedig a konkrét felvételi repertoár előkészítésében kaphatnak segítséget a résztvevők. A Teatrológia szakon a színházi újságírásba, a színházi titkár és a dramaturg szerepkörébe,  a színháztörténeti és az elméleti megközelítésekbe kóstolhatnak bele az érdeklődők. „A felkészítőket elsősorban azoknak ajánljuk, akik idén szeretnének felvételizni valamelyik szakunkra, de szívesen látunk bárkit, aki érdeklődik az itt folyó oktatás iránt, vagy a jövőben tervez jelentkezni” – írja közleményében a Magyar Színházi Intézet.

Fotó: a kolozsvári Magyar Színházi Intézet Facebook-oldala

A felkészítőket április 1-től kezdődően tartják élőben a Színművészet és Teatrológia iránt érdeklődőknek. Az első három alkalom kifejezetten a színművészeti szak, míg az utolsó alkalom a színháztudomány (teatrológia) szak iránt érdeklődőket célozza.

A további pontos beosztás, a felkészítőkön való részvételhez szükséges linkek, illetve a felvételi menetével kapcsolatos egyéb információk a Színház és Film Kar weboldalán, illetve a Magyar Színházi Intézet Facebook-oldalán lesznek elérhetők.

Április 22., szombat:

  • 09:00 – 11:00 Palocsay Kisó Kata (Hangképzés: Beszédtechnika I.);
  • 11:30 – 13:30 Hary Judit (Hangképzés: Ének);
  • 14:30 – 16:30 Gemza Péter (Testi kifejezés képzése II. – Organikus kompozíció).

Május 6., szombat:

  • 09:00 – 11:00 Pál Emőke (Színpadi improvizáció II.);
  • 11:30 – 13:30 Kis-Luca Kinga (Testi kifejezés képzése III.: Színpadi tánc);
  • 14:30 – 16:30 Váta Lóránd (Hangképzés: Beszédtechnika II.).

Május 13., szombat:

  • 09:00 – 11:00 Zsigmond Andrea (Alkalmazott színháztudomány I.: színházi újságírás, elméleti megközelítések);
  • 11:30 – 13:30 Demeter Kata (Alkalmazott színháztudomány II.: a színházi titkár és a dramaturg a színházi gyakorlatban);
  • 14:30 – 16:30 Bartha Katalin Ágnes (Alkalmazott színháztudomány III.: színháztörténetírás, performatív gyakorlatok).
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?