Ilie Bolojan: Románia számára kulcsfontosságú a politikai és kormányzati stabilitás

Románia számára elengedhetetlen a politikai és kormányzati stabilitás, különösen a jelenlegi nemzetközi helyzetben – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan ügyvivő államfő. Hangsúlyozta, hogy nem egy adott kormány vagy politikai alakulat támogatásáról van szó, hanem arról, hogy az ország stabil tudjon maradni a jelenlegi válságos helyzetben.

„Nagyon fontos, hogy a jelenlegi helyzetben politikai és kormányzati stabilitás legyen az országban. Nem arról van szó, hogy egyik vagy másik kormányt támogatjuk, egy személyt vagy egy adott minisztert, egyszerűen csak arról van szó, hogy bizonytalan nemzetközi körülmények között stabilaknak kell maradnunk” – mondta Ilie Bolojan a Cotroceni-palotában tartott sajtótájékoztatón.

Ilie Boloja ügyvivő államfő | Fotó: Elnöki Hivatal/képernyőmentés

Az ügyvivő államfő elmondta, hogy hivatali ideje alatt igyekezett összehangolni az Elnöki Hivatal munkáját a kormány, a külügyminisztérium és a védelmi minisztérium politikájával. „Az a célom, hogy Románia egységesen lépjen fel a külkapcsolatok terén, ne más-más hangon beszéljünk, hanem kiegészítsük egymást. Nem egy-egy személy vagy politikai érdek kell legyen a szempont, hanem az országunk érdeke” – hangsúlyozta Bolojan.

A sajtótájékoztatón az ügyvivő elnök kiemelte, hogy a következő időszak egyik legfontosabb feladata az elnökválasztás tisztességes és átlátható megszervezése.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?