Így halad a nyugdíjak újraszámolásáról szóló határozatok kézbesítése

Több mint félmillió határozat már az első nap célba ért, még kilenc napja van a Román Postának, hogy a nyugdíjak újraszámolásáról szóló többi dokumentumot is kézbesítse.

Azt vállalták ugyanis, hogy tíz napon belül, azaz augusztus 30-ig mind a 4,6 millió iratot eljuttatják a kedvezményezetteknek. Ennek érdekében országszerte közel 10 ezer postás dolgozik a terepen, a postavállalat tájékoztatása alapján pedig már a pénteki eső napon sikerült több mint 500 ezer határozatot kézbesíteniük.

Fotó: Román Posta

Ez azt jelenti, hogy sikerült tartani az eltervezett napi átlagot, az illetékesek pedig korábban hangsúlyozták, hogy nem számítanak logisztikai problémákra.

Mint korábban írtuk, amennyiben a kedvezményezettet nem találja otthon a postás, úgy annak valamely családtagja is átveheti a határozatot. Ha a megadott lakcímen senki sem tartózkodik a kézbesítés idején, akkor utólag a postahivatalokban lehet átvenni a dokumentumot.

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a legtöbb nyugdíjas nyer az újraszámolás nyomán, egyetlen nyugdíj összege sem csökken. A 4,6 millió határozat közül 3,8 millió esetében történt emelés, átlagosan 27 százalékkal nagyobb lesz majd az az összeg, amit az alapján szeptembertől fognak utalni az érintetteknek.

A határozat megkérdőjelezése esetén a területi nyugdíjpénztáraknál lehet tájékoztatást kérni, végső soron pedig a bíróságon lehet fellebbezni ellene.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?