Rábólintott a kormány, a postások kézbesítik az újraszámolt nyugdíjról szóló határozatot
A nyugdíjasoknak a Román Posta fogja kézbesíteni az újraszámolt nyugdíjukról szóló határozatot – közölte pénteken a Facebook-oldalán a munkaügyi minisztérium.
Az Agerpres a bejegyezés alapján arról számolt be, hogy erről pénteki ülésén döntött a kormány. A döntést azzal indokolták, hogy az állami vállalat a legnagyobb országos lefedettséggel rendelkező postai szolgáltató, amelyik a nyugdíjszelvényeket és a nyugdíjakat is kézbesíti.
Arról már beszámoltunk, hogy a határozatot a nyudíjasok a lakóhelyükön kapják kézhez. Daniel Baciu, az Országos Nyugdíjpénztár vezetője pedig azt is elmagyarázta, hogy mit tenniük a nyugdíjasoknak, ha nem tartózkodnak otthon, amikor a postás megérkezik.
Mint megírtuk, a romániai nyugdíjasok szeptember 1-jétől kapják meg az új nyugdíjtörvény értelmében újraszámított nyugdíjakat, és ez a folyamat jelentős emeléseket hoz, különösen azok számára, akiknek több mint 25 éves járulékfizetési időszakuk van, mondta korábban Daniel Baciu. Szerinte, több mint hárommillió nyugdíjas részesül emelésben a stabilitási pontoknak köszönhetően.
„Több mint 3 millió nyugdíjas fog részesülni ezekből az emelésekből, a stabilitási pontoknak köszönhetően. Azok, akik több mint 40 évig fizettek járulékot, több mint 80-90 százalékos növekedést fognak tapasztalni. Sok olyan nyugdíjas, aki jelenleg szociális juttatásban részesül, kikerül ebből a zónából” – mondta.
CSAK SAJÁT