Így értékelik a vizsgázók az idei érettségit

Befejeződött az érettségi, minden tantárgyból levizsgáztak a tanulók. A kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum diákjai úgy értékelik, a magyar vizsga nem volt a legegyszerűbb, ellenben örültek a román tételeknek.

Az eredményeket július 3-án 12 óráig hozzák nyilvánosságra, az óvások benyújtására aznap 12 és 18 óra között van lehetőség, online is. A végleges eredményeket július 7-én teszik közzé.

A Báthory István Elméleti Líceumban végzett diákok egy része szerint a magyar vizsga volt a legnehezebb. Bár az első két tételt egyszerűen meg lehetett oldani, a harmadiknál jól meg kellett gondolni a helyes válaszokat.

A tanulók a román nyelv és irodalom vizsgától féltek a leginkább, de elmondásuk szerint „jó” tételt kaptak, hiszen Liviu Rebreanu Ion című regényéről kellett esszét írniuk, ez pedig nagy kedvenc az érettségizők körében. Volt olyan is, akinek a román egyáltalán nem az erőssége, azonban az a vizsga sikerült a legjobban.

A sikeres érettségi vizsga feltétele a hatos átlag, illetve a legalább 5-ös jegy megszerzése minden vizsgatárgyból. Az érettségizők nyelvi és digitális kompetenciáinak felmérése idén a sztrájk miatt elmaradt, a vizsgákra a diákok az adott tantárgy középiskolai tanulmányi átlagának megfelelő minősítést kapták.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?