Így állítanák meg a román-magyar határon „átúszó” hulladékot

IllusztrációA környezetvédelmi minisztérium olyan rendszereket szándékozik telepíteni az ország nyugati részének folyóira, amelyek összegyűjtik a Magyarországra tartó úszó hulladékot a vizekből - jelentette ki hétfőn tartott sajtótájékoztatóján Tánczos Barna szakminiszter.

Az elkövetkező hónapokban döntik el, hogy mely pontokon helyezik ki és üzemelik be ezeket a rendszereket, de az biztos, hogy 12 ilyen pont lesz a határ mentén. Az idén kiírják a versenytárgyalást a megvalósíthatósági tanulmányok elvégzésére, és a minisztérium finanszírozni fogja ezek megépítését - mondta Tánczos, hangsúlyozva, hogy óriási mennyiségű úszó hulladék jutott már át Romániából Magyarország területére, és tavasszal ígéretet tett a magyar hatóságoknak a probléma megoldására.

A miniszter megemlítette, hogy a holland nagykövetség támogatásával már helyeztek el a folyókon ilyen hulladék-kollektorokat, amelyek sikeresen működnek.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?