Idősek szemével Kézdivásárhely – Különleges fotókiállítás nyílt a múzeumban
Huszonhárom kézdivásárhelyi nyugdíjas összesen 49 fényképén keresztül fedezhetik fel a céhes várost azok, akik ellátogatnak az Incze László Céhtörténeti Múzeum legújabb időszakos kiállítására. A Városunk, ahogy az idősebbek látják című tárlatot csütörtök délután nyitották meg. A Gyulafehérvári Caritas Kézdivásárhelyi Közösségi Központjának kezdeményezése nemcsak a fényképezésről, hanem az idősek közösségi szerepvállalásáról, az alkotás öröméről és a generációk közötti kapcsolatok erősítéséről is szól.
Rendhagyó kiállításnak ad otthont október 15-től a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum. A falakra ezúttal nem hivatásos fotóművészek munkái kerültek, hanem olyan nyugdíjasok felvételei, akik vállalkoztak arra, hogy fényképezőgépként használt mobiltelefonjukkal örökítsék meg a számukra kedves vagy érdekes városi részleteket.
.jpg)
A tárlat ötlete az idősek világnapjához kapcsolódva született meg. A Gyulafehérvári Caritas október folyamán több helyszínen szervez programokat az idősebb korosztály számára, a kézdivásárhelyi közösségi központ munkatársai pedig ezúttal olyan kezdeményezést szerettek volna megvalósítani, amelyben a nyugdíjasok nem csupán résztvevőként, hanem alkotóként is megmutathatják magukat.
A megnyitón a jelenlévőket dr. Dimény Attila, a múzeum vezetője is köszöntötte, majd Dimény Erika múzeumpedagógus és Hubbes Kinga, a Caritas Kézdivásárhelyi Közösségi Központjának koordinátora ismertette a kezdeményezés hátterét és jelentőségét.
Nem a művészi tökéletesség volt a cél
Hubbes Kinga elmondta, mindenekelőtt azt szerették volna megmutatni, hogy az idősebb korosztály tagjai továbbra is képesek új dolgokat tanulni, alkotni, és aktívan részt venni a közösség életében. A felhívásra jelentkezők közül valamennyi résztvevőnek legalább egy fényképe helyet kapott a kiállításon, így összesen 23 alkotó 49 munkáját láthatja a közönség.
A képek elkészítését fotós foglalkozás előzte meg, amelyen fiatalok segítségével ismerkedhettek meg a résztvevők a mobiltelefonos fényképezés alapjaival és lehetőségeivel. A technikai tudnivalók elsajátítása mellett arra is ösztönözték őket, hogy járjanak nyitott szemmel, fedezzék fel újra megszokott környezetüket, és örökítsék meg azokat a részleteket, amelyek mellett a mindennapokban gyakran észrevétlenül haladunk el.
A közösségi központ vezetője hangsúlyozta, a kezdeményezés megszervezésekor nem a művészi tökéletesség elérésére törekedtek. Sokkal fontosabbnak tartották a közös élményt, a nyitottságot és azt, hogy az idősek kilépjenek megszokott környezetükből, új kihívásokat vállaljanak. A kiállítás egyúttal arra is ráirányítja a figyelmet, hogy az időskor nem feltétlenül a visszavonulás és a passzivitás időszaka, hanem az önkifejezés és a megújulás lehetőségét is magában hordozza.
A múzeum közösségi találkozóhely is lehet
Dimény Erika múzeumpedagógus beszédében a múzeumok változó társadalmi szerepéről szólt. Mint rámutatott, a múzeumok ma már nem kizárólag a történelmi és kulturális értékek megőrzésének, kutatásának és bemutatásának helyszínei, hanem egyre inkább nyitott, befogadó közösségi terekként is működnek.
Különösen fontosnak nevezte az idősebb korosztály megszólítását, hiszen az elöregedő társadalomban a magány, az elszigetelődés és a közösségi kapcsolatok hiánya mind nagyobb kihívást jelent. A múzeumi foglalkozások, a közös élmények és a beszélgetések lehetőséget teremthetnek ezek enyhítésére.
.jpg)
A múzeumpedagógus arról is beszélt, hogy az intézmény munkatársai már korábban foglalkoztak időseknek szóló programok kidolgozásával, a mostani kiállítás azonban az első olyan alkalmak egyike, amikor az elképzeléseket a gyakorlatba is átültethették. A Caritas munkatársai, Hubbes Kinga és András Levente néhány héttel korábban keresték meg a múzeumot az együttműködés ötletével, amelyből végül közös szervezésű tárlat született.
A megvalósításban a múzeum szakmai segítséget nyújtott a fényképek kiválasztásához, feldolgozásához, kiállításra való előkészítéséhez és a tárlat koncepciójának kialakításához.
A kezdeményezés anyagi hátterét egy civil liciten elnyert támogatás biztosította. A megvalósuláshoz a nagyváradi ROVE – Romániai Vállalkozókért Egyesület, a Horváth Service Kft. és dr. Mild Edit bőrgyógyász főorvos járult hozzá.
A Városunk, ahogy az idősebbek látják című kiállítás november 15-ig látogatható az Incze László Céhtörténeti Múzeumban, az intézmény nyitvatartási idejében. A szervezők az egyéni érdeklődők és családok mellett előzetes bejelentkezéssel nyugdíjascsoportokat és diákokat is szívesen fogadnak. Utóbbiak részvétele különösen érdekes lehet, hiszen a fényképek alkalmat teremthetnek arra, hogy a fiatalabb és idősebb nemzedék tagjai közösen beszélgessenek a város múltjáról, jelenéről és azokról az értékekről, amelyeket érdemes megőrizni.
(Nyitóképünk forrása: Dimény Erika)
CSAK SAJÁT


