Segítség az időseknek és a betegeknek – Kompenzálható lesz a felnőtt pelenka
Megkönnyíti a betegséggel vagy fogyatékossággal élők, valamint az idősek hozzáférését az abszorbens termékekhez, köztük a felnőtt pelenkákhoz az a törvénytervezet, amelyet szerdán döntő házként fogadott el a képviselőház.
Az RMDSZ által kezdeményezett jogszabály értelmében az egészségbiztosító pénztár szakorvosi recept alapján a termékek árának 80 százalékát kompenzálja majd – függetlenül attól, hogy a páciens állapota átmeneti vagy tartós.
.jpg)
A jogszabály alapvető célja, hogy jelentős anyagi terhet vegyen le az érintettek és családjaik válláról, megfizethetőbbé téve a mindennapi ápoláshoz elengedhetetlen gyógyászati segédeszközöket – mutat rá az RMDSZ közleménye.
Sok idős ember, krónikus beteg és fogyatékossággal élő személy számára a felnőtt pelenka és az egyéb abszorbens termékek a mindennapi élet elemi feltételét jelentik. Ezek rendszeres megvásárlása ugyanakkor havonta számottevő kiadást ró a családokra, ami különösen a kisnyugdíjasok és az alacsony jövedelmű háztartások költségvetését terheli meg.
Vass Levente Maros megyei parlamenti képviselő, a törvénytervezet kidolgozója kiemelte: a kezdeményezés lényege, hogy az egészségügyi ellátórendszer a szakorvosi kezelések biztosításán túl a betegek mindennapi életminőségének javításához is érdemben hozzájáruljon.
„Az általunk kidolgozott törvénytervezet ezt a terhet csökkenti: könnyebbé teszi a szükséges termékekhez való hozzáférést, és segítséget nyújt az érintetteknek és családjaiknak. Azt szeretnénk, hogy senkinek ne kelljen az alapvető szükségletei és más mindennapi kiadásai között választania. Az RMDSZ továbbra is azért dolgozik, hogy az idősek, a betegek és a kiszolgáltatott helyzetben élők számára könnyebben hozzáférhetők legyenek a szükséges egészségügyi termékek és szolgáltatások, az állami támogatások pedig valódi segítséget jelentsenek a mindennapokban” – idézi a képviselőt a közlemény.
Méltóság és önállóság a mindennapokban
A gyógyászati segédeszközökhöz való könnyebb hozzáférés nemcsak anyagi, hanem társadalmi és emberi jogi kérdés is. A megfelelő ápolási termékek hiánya gyakran elszigeteli az érintetteket, korlátozva önállóságukat és a közösségi életben való részvételüket.
Csép Andrea Maros megyei képviselő, a Munkaügyi és Szociális Védelmi Bizottság alelnöke rámutatott: a fogyatékossággal élőket gondozó családok számára minden célzott állami segítség létfontosságú.
„A felnőtteknek szánt pelenkákhoz való hozzáférés alapvető fontosságú, hiszen ezek hiánya korlátozhatja az érintettek önállóságát és a közösségi életben való részvételét. Ezeknek a termékeknek a rendszeres beszerzése jelentős kiadást jelenthet, ezért a ma elfogadott 80 százalékos kompenzáció érdemi anyagi segítséget nyújthat az érintetteknek, amennyiben a hatóságok megfelelően alkalmazzák az új szabályozást. A támogatás csökkenti a családok kiadásait, és hozzájárul ahhoz, hogy a fogyatékossággal élők nagyobb biztonságban, méltóságukat megőrizve élhessék mindennapjaikat” – fogalmazott Csép Andrea.
A képviselőházi döntést követően a törvény az államfői kihirdetésre vár. Az új szabályozás gyakorlati alkalmazásához és a kedvezményes termékek tényleges kiváltásához az Egészségbiztosítási Pénztárnak módosítania kell az egészségügyi keretszerződést, amely rögzíti majd a kompenzált termékek elszámolásának részletes módszertanát.
CSAK SAJÁT


