Idén nem változik az érettségi és a képességvizsga – marad a digitális javítás, bár több hiányosságra fény derült

Nem változik idén az érettségi és a képességvizsga, marad az ismert formában, mondta Ligia Deca, oktatási miniszter hétfőn sajtótájékoztatón. Hozzátette, azok a tanárok, akik a próbavizsgákon nem megfelelő módon javították ki a dolgozatokat, csak akkor vehetnek részt élesben az értékelésen, ha előtte a továbbképzéseken tanulják a módszert.

„Ez az első alkalom, hogy ilyen nagyszámú, közel 300 ezer diák dolgozatát értékelték a digitalizált platform segítségével. Összesen csaknem 1,6 millió dolgozatot javítottak. A próbavizsgák értékelésében több mint 40 000 pedagógus vett részt. (...) Egyértelmű adatokkal rendelkezünk, amelyekből kiindulhatunk az oktatáspolitika kidolgozásában, rövid távon pedig az értékelési tervek kidolgozásában, valamint a nyári vizsgák tételeinek kalibrálásában. A felvetett problémák között szerepelt az egy pontnál nagyobb jegykülönbségű dolgozatok nagy száma. (...) Fontolóra vesszük, hogy azok a tanárok, akiknél nyilvánvaló volt a téves javítás, nem értékelhetnek, mielőtt részt vennének az erre a célra szervezett továbbképzéseken" – idézi Ligia Deca nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.Illusztráció: AdobeStock
Szerinte az országos
próbavizsgák másik hiányossága az volt, hogy egyes tanárok nagyszámú dolgozatot kaptak értékelésre.

„A javítandó dolgozatok nagy mennyiségét egyes esetekben az okozta, hogy nem volt elegendő számú tanár, aki részt vett az értékelésben (...) Arra kérem kollégáimat, hogy helyezzék előtérbe azoknak a tanároknak a vizsgákon való részvételét, akik a már a próbavizsgákon is javítottak" – tette hozzá Ligia Deca.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?