banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Késnek a középiskolai kerettantervek – megpróbálják csökkenteni az óraszámot

Az új középiskolai kerettantervek március 31-ig kellene elkészüljenek, de még nem bocsátották közvitára a tervezeteket. A határidőt már több ízben kitolták. Az oktatási miniszter szerint, arra törekednek, hogy minél inkább a diákok igényeire szabják a tanterveket.

„A tanterveket személyre szabottá kell tenni a gyerekek igényei szerint, könnyíteni ott, ahol jelenleg túl sok, például a napi óraszámot tekintve, nagyobb rugalmasságot kell biztosítani. Amikor a tantervek ezen elveket szerint körvonalazódnak, nyilvános vitára kerülnek. Szakértőkkel dolgozunk azért, hogy eljussunk ide" – mondta Ligia Deca oktatási miniszter csütörtökön.

A 3069-es számú január 15-én kiadott rendelet szerint az új középiskolai tanterveknek március 31-ig kell elkészülniük. Eredetileg az új középiskolai tanterveket február 29-ig kellett volna elkészíteni, tájékoztat az Edupedu oktatási szakportál.Illusztráció: Pexels

A miniszter szeptember 19-én azt mondta a portálnak, hogy a tantervek januárban lesznek készen.

Egyeztettem azokkal, akik a munkacsoportok koordinálásáért felelnek. Volt néhány köztes verzió, de az oktatási törvényekben is tükröződő alapelvekből indulunk ki. Úgy véljük, hogy ezeknek a tanterveknek személyre szabottnak kell lenniük a gyerekek igényei szerint, hogy könnyítsünk ott, ahol jelenleg túl megterhelő, például a napi óraszámot tekintve, és lehetővé tegyük a rugalmas útvonalakat, több belépési ponttal és átmenetekkel. Amikor a tantervek ezeket az elveket követik, nyilvános vitára kerülnek. Dolgozunk szakértőkkel azért, hogy eljussunk oda” – mondta Ligia Deca.

Arra a kérdésre, hogy ez azt jelenti-e, hogy kevesebb tantárgy lesz a tizenkettedik osztályban, kifejtette, azt szeretnék, ha nagyobb lenne az opcionális lehetőség.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?