Hivatalos: adómentességet kapnak az informatikában dolgozók

Megjelent a Hivatalos Közlönyben az informatikai iparágban dolgozóknak adómentességet biztosító új rendelet. Az új előírások a magán- és az állami szférában dolgozókra is érvényesek.

A kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős minisztérium szerdai tájékoztatásában leszögezte, hogy „a számítógépesprogram-készítési tevékenységből származó bevételek” után nem kell jövedelemadót fizetniük sem a verseny-, sem a közszférában dolgozóknak. Az adómentesség a helyi közintézmények által foglalkoztatott személyekre is vonatkozik, és a teljes időszakra alkalmazni kell, amely alatt az alkalmazott számítógépes program készítésével foglalkozik.A kép illusztráció | Fotó: Adobe Stock

Az adómentességet a teljes hónapra alkalmazzák, az ezzel a tevékenységgel töltött munkaidőtől függetlenül. Az új rendelet előírja az érintett alkalmazottak helyzetének rendszeres kiértékelését is, annak ellenőrzésére, hogy megfelelnek-e az adómentesség feltételeinek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az adómentesség, ennek a helyi közintézményekre való kiterjesztése, illetve az alkalmazási időtartamával kapcsolatos pontosítások hozzájárulnak a digitális átalakuláshoz és a szakemberek szakmai fejlődéséhez – szögezték le a közleményükben a minisztérium illetékesei.

Kapcsolódók

Kimaradt?