Hazaküldték a kórházból, másnap fertőzés miatt meghalt az ikreket váró 36 éves nő
Életét vesztette egy 36 éves, az ikerterhessége 18. hetében járó kismama, mindössze egy nappal azután, hogy azzal a biztosítékkal engedték haza a kórházból, hogy minden rendben van. A fájdalomtól összetört család nemtörődömséggel vádolja az orvosokat: állításuk szerint a nőt órákig hagyták a fájdalomtól üvölteni a kórházi ágyon. Fivére állítása szerint a kezelőorvosok úgy vélték, hogy csupán pánikrohama van, és mindössze nyugtatót adtak neki. Valójában súlyos fertőzése volt, ami végül a halálát okozta. Hozzátartozói azt tervezik, jogi úton követelik a felelősök elszámoltatását – számol be az observatornews.ro.
A 36 évesen elhunyt Georgiana 10 éven át küzdött az álmáért, hogy gyermeke szülessen. Több sikertelen in vitro megtermékenyítési kísérlet után végre sikerült, és ikreket várt. A 18-ik hétben járt, terhessége azonban veszélyeztetett volt.
.jpg)
Június 4-én feküdt be a bukaresti Giulești Szülészetre. Attól tartott, hogy a magzatvíz-szivárgás miatt veszélybe kerülhet a terhessége. Két hétig tartották bent, majd az orvosok közölték vele, hogy elmúlt a veszély. A bentléte alatt méhnyakzáró műtétet hajtottak végre, hogy megtartsák a méhét.
„Nem volt semmi gond, tényleg nem, de amikor elment a vizsgálatra, a doktornője látta, hogy kicsit megsüllyedt a méhe, vagy van valami szivárgás, és azonnal a sürgősségire küldött minket. Ott pedig úgy döntöttek, hogy megcsinálják a méhnyakzáró műtétet” – számolt be Andrei Stoian, Georgiana párja az observatornewsnak.
Szerdán, június 17-én az orvosok aláírták a kórházi kibocsátót. „A zárójelentésben elég egyértelműen leírták, hogy fennáll a vetélés veszélye. Ugyanakkor kicsit lejjebb azt írták, hogy a 36 éves páciens általános állapota jó, láza nincs, vérzés vagy egyéb panasz nem áll fenn” – teszi hozzá az elhunyt nő párja.

„Beszéltem vele, vidám volt és boldog, hogy ennyi idő után végre otthon lehet, és a saját ágyában aludhat” – mondta el Georgiana bátyja. Néhány órával később azonban a nő számára rettenetes kálvária kezdődött. A család szerint állapota hirtelen leromlott, majd a kórházban pokoli órákat élt át
„Másnap visszatérsz, és ugyanaz az orvos fogad, aki előző nap hazaengedett, és aki addig követte a terhességedet, majd közli veled, hogy valójában semmi bajod, és a fájdalmaid csak egy pánikroham miatt vannak” – magyarázza Mihai Miclea, Georgiana bátyja.
Bár a mentőket délelőtt 10 órakor hívták, a távolság és a dugók miatt a SMURD rohammentője csak 13 órára ért be a kismamával a klinikára. Családja szerint ettől a pillanattól kezdve hét órán át teljesen figyelmen kívül hagyták a nő segélykéréseit, ahogy fájdalmában üvöltött.
„Amikor 13 órakor a mentő behozta a kórházba, vérzett, elment a nyákdugója, hányt és rázta a hideg. Este hétkor már nem bírtam nézni, szépen kértem, hogy szakítsák meg a terhességet. Már elviselhetetlen fájdalmai voltak. Végül azt válaszolták: »Jól van, uram, megcsináljuk«, ezt válaszolták” – teszi hozzá a párja.
„Gyakorlatilag semmit sem csináltak, csak otthagyták a kórteremben” – jelentette ki a nő bátyja. „Azt mondogatták, hogy ezek csak pánikrohamok, és csupán egy fájdalomcsillapítót adtak neki, hogy megnyugodjon” – állítja a fivér.
Este 22 órakor Georgianát betolták a műtőbe a terhességmegszakításra, de ekkor már túl késő volt: a fertőzés szétterjedt a szervezetében. A beavatkozás közben az orvosok úgy döntöttek, hogy a szövetelhalás miatt teljesen el kell távolítaniuk a méhét. Hajnali 3 órakor a beteget átszállították az Egyetemi Kórházba.
„Felhívtak minket, hogy a helyzet rendkívül súlyos, és azonnal át kell szállítani az egyetemi klinikára. Beültünk az autóba és odarohantunk. Az esélyei már nagyon csekélyek voltak. Inkább halott volt már, mint élő, amikor odaért. Az egyetlen orvos, akivel beszélni tudtunk, az intenzív osztályos orvos volt. Miután meghalt, nem magyarázták meg az okokat, sem azt, hogy milyen állapotban került hozzájuk. Csak annyit mondtak, hogy már semmit sem lehetett tenni” – tette hozzá az elhunyt nő testvére.
A boncolási jegyzőkönyv súlyos magzatburok-gyulladást (chorioamnionitist) állapított meg, amelyet méhelhalás és többszörös szervi elégtelenség követett.
„Az egész úgy jött, mint a villámcsapás. Minden nagyon gyorsan történt, és képtelen vagyok megérteni az okát. Reggel fél 7-kor nyilvánították halottnak. Sose gondoltuk, hogy ilyen történhet. A legrosszabb forgatókönyvünk az volt, hogy elveszíti a babákat” – mondta a nő párja.
Az Observator hivatalos állásfoglalást kért a Giulești Szülészettől és az Egyetemi Kórháztól is, de eddig egyik intézmény sem reagált, valamint Georgiana nőgyógyászát is megpróbálták elérni, de sikertelenül, számolnak be.
A tragikus hirtelenséggel elhunyt fiatal nő családja műhibaper kezdeményezését és büntetőfeljelentések benyújtását tervezi. Azt akarják, hogy Georgiana és az ikrek haláláért felelősök megkapják a törvényes büntetést.
Kapcsolódó
CSAK SAJÁT
