Hargita megye: harmadszor is ittasan vezetett, letartóztatták a külföldi férfit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 39 éves külföldi állampolgárt, miután rövid időn belül harmadszor is ittas vezetésen kapták.

A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szerkesztőségünknek eljuttatott tájékoztatása szerint április 7-én, délután fél öt körül érkezett bejelentés a 112-es segélyhívón egy közlekedési balesetről, amely Csíkdelne területén, a 123E jelzésű megyei úton történt.Az utóbbi időben fokozott ellenőrzéseket végeztek szerte Hargita megyében | Fotó: Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság

A helyszínre érkező közlekedési rendőrök megállapították, hogy a férfi személygépkocsijával közlekedett, amikor – ittas állapotban – elvesztette uralmát a jármű felett, áttért a szemközti sávba, majd az út menti beton vízelvezető árokba hajtott, ahol a jármű elakadt. A balesetben szerencsére nem sérült meg senki, csak anyagi kár keletkezett.

A sofőrt alkoholszondával tesztelték, amely 0,68 mg/l tiszta alkoholkoncentrációt mutatott a leheletében. Ezt követően kórházba szállították vérmintavétel céljából, a pontos véralkoholszint megállapítása érdekében.

A rendőrség kiemelte, hogy a férfit már április 3-án és 4-én is ittas vezetésen érték tetten. Akkor a mért értékek 1,09 mg/l, illetve 0,69 mg/l voltak. Április 4-én 24 órára őrizetbe is vették.

Az ismételt szabálysértést követően a rendőrök április 7-én újra őrizetbe vették, majd április 8-án a csíkszeredai bíróság elrendelte 30 napos előzetes letartóztatását.

A hatóságok ismételten felhívják a járművezetők figyelmét, hogy alkohol vagy más tudatmódosító szerek hatása alatt ne üljenek volán mögé, mivel ezzel nemcsak saját, hanem mások életét is veszélybe sodorják.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?