Hamis papírokkal próbálja megúszni a karantént a külföldről hazatérők egy része

Raed Arafat belügyi államtitkár szerint valóságos jelenséggé nőtte ki magát, hogy a külföldről hazatérők egy része hamis papírokkal próbálja bizonyítani a határon, hogy be van oltva a koronavírus ellen vagy hogy korábban átesett a fertőzésen. Már több személy ellen bűnvádi eljárás indult emiatt.

„Léteznek olyan személyek, akik a határon hamis dokumentumokat merészelnek felmutatni. Már több bűnvádi eljárást indított emiatt a rendőrség” – mondta el Raed Arafat államtitkár hétfőn a Digi24 műsorában a news.ro szerintForrás: Agerpres/EPA

Rettentően súlyosnak nevezte ezt a jelenséget, mert előfordul, hogy akár a piros országokból érkezők próbálják így megúszni a karantént. „Ha képes vagy egy hamis dokumentumot felmutatni, akkor azt jelenti, hogy téged nem érdekel semmi, hajlandó vagy terjeszteni a betegséget” – fogalmazott Arafat.

Hozzátette, az is a gond a szabályszegőkkel, hogy beoltatlanul érkeznek Romániába akár azokból az országokból is, ahol a delta variáns gyorsan terjed. Nem is estek át korábban a koronavírus-fertőzésen, de haza mennek a családjaikhoz, és azzal dicsekednek, hogy a hatóságokat sikerült megvezetni és nem kerültek karanténba. Ezek a személyek akár koronavírus-fertőzéssel is visszatérhetnek az országba, jelezte.

„Nem értem, hogy az emberek miért kockáztatnak”

Raed Arafat példaként említette, hogy egy Nagy-Britanniából Romániába tartó járat utasai közül 30-an olyan dokumentumokat mutattak fel, amelyek szerint mindannyian ugyanakkor estek át a koronavírus-fertőzésen. Nagy részük ellen bűnvádi eljárás indult magánokirat-hamisítás és a hamisított okiratok felhasználása miatt, a szabályszegőkre 3 hónaptól 2-3 évig terjedő börtönbüntetés vagy pénzbírság várhat, figyelmeztetett a belügyi államtitkár.

„Nem értem, hogy az emberek miért kockáztatnak, és kíváncsi vagyok, hogy ha Németországba, Belgiumba vagy Görögországba utaznak, ugyanígy megkockáztatták-e volna, hogy belépéskor hamis igazolványokat mutatnak fel” – jelentette ki Arafat, aki szerint a mai napig sokan nem a járványügyi szakértőkre hallgatnak, hanem ehelyett mindent elhisznek, amit a Facebookon olvasnak.  

Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) a múlt héten közölte, hogy a július 19-25. közötti héten az új koronavírusos esetek 82 százalékát olyanoknál regisztrálták, akik nem kaptak oltást. Ráadásul az ebben az időszakban koronavírus-fertőzésben elhunytak kivétel nélkül oltatlanok voltak. A 41 romániai megye közül eddig 15-ben jelent meg a delta vírusmutáció. A korábbi változatoknál ez a kórokozó sokkal ragályosabb, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) belső jelentéséből kiszivárgott részletek szerint a delta variáns az egyik legfertőzőbb vírus, amit ismerünk. Fertőzőbb lehet, mint a SARS, az Ebola, a közönséges náthát, az influenzát és a himlőt okozó vírusok, és ugyanolyan fertőző, mint a bárányhimlő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?