Hadat üzentek Temesváron a PSD-PNL koalíciónak

Ahogyan arra számítani lehetett, Dominic Fritz polgármester és Alin Nica megyei tanácselnök összefogott Temesváron a helyhatósági választások érdekében. Szerdai egyeztető találkozójukat megelőzően Nica már bejelentette, hogy Ludovic Orban pártja, a Jobboldal Ereje jelöltjeként szeretne újrázni, így értelemszerűen „partnerségbe került” a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) színeiben városvezetővé vált Fritzel. 

Nicát, mint ismeretes, múlt héten váltották le a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Temes megyei szervezetének elnöki tisztségéből, miután bírálta a Szociáldemokrata Párttal (PSD) közös jelöltállítást. Már akkor hangsúlyozta, hogy ő továbbra is pályázna egy újabb megyei tanácselnöki mandátumra, amit a koalíció Alfred Siminisnak „szán”. A jobboldali összefogáshoz csatlakozva Nica szerdán egyeztetett Fritzel, a megbeszélését követően pedig közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy közös „offenzívára” készülnek a demokrácia megvédése érdekében. Ő is és Frtiz is úgy vélik, hogy a PSD-PNL koalíció „reális veszélyt” jelent, amely ellen csakis közös fellépéssel győzhetnek.

Dominic Fritz és Alin Nica most egy oldalon állnak | Fotó: Dominic Fritz Facebook-oldala

Arról már beszámoltunk, amíg Nica „helyére” Alfred Simonist „szemelte” ki a PSD-PNL-koalíció, a polgármesteri székbe Temesvár volt előjáróját, Nicolae Robu ültetnék vissza. Fritz szerdán hangsúlyozta: „minden erejével” küzdeni fog, hogy ezt megakadályozza.

Az Egyesült Jobboldal Szövetség – amelynek a Jobboldal Ereje és az USR mellett a Népi Mozgalom Párt (PMP) is a tagja – országos vezetői amúgy szerdán közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy lezárultak a helyhatósági választásokat előkészítő tárgyalások, és sikerült megegyezniük a legtöbb közös jelölt tekintetében. Nica jelölését hivatalosan még nem jelentették be, a helyi sajtó szerint azért, mert az USR Nicu Fălcoit szerette volna Temes megye önkormányzatának élére indítani.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?