Gyulafehérvárra és Magyarlapádra látogat Novák Katalin magyar köztársasági elnök

Május 21-én, szombaton ünnepli Gyulafehérváron a Magyar Református Egység Napját a Magyar Református Egyház tíz egyházkerülete. Ez alkalomból leleplezik Bethlen Gábor néhai erdélyi fejedelem egészalakos szobrát Gyulafehérvár központjában. Az eseményen jelen lesz és beszédet mond Novák Katalin, Magyarország frissen megválasztott és hivatalába a múlt szombaton beiktatott köztársasági elnöke – tájékoztatott az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) sajtóosztálya.

Az EREK a református oktatás évének megünneplésével köti egybe idén a Magyar Református Egység Napja köré rendezett eseménysorozatot. A programok május 19-én, csütörtökön kezdődnek, elsőként Nagyenyeden az egyházkerület és a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Egyháztörténeti tanszékének közös szervezésében kerül sor a VII. egyháztörténeti konferenciára, amely Az iskolák felettébb szükséges voltáról címet viseli. Szintén aznap Református iskolatörténeti mozaik címmel kiállítást nyitnak meg Gyulafehérváron, a Római Katolikus Érseki Hivatal Egyházművészeti Múzeumában.Novák Katalin a beiktatási díszünnepségen szombaton, a budapesti Kossuth téren | Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Május 20-án, pénteken a gyulafehérvári Museikonban Régi tankönyvek a protestáns oktatás szolgálatában címmel nyitnak meg kiállítást, 14 órától pedig tíz dél-erdélyi egyházközség (Csombord, Magyarlapád, Székelykocsárd, Gyulafehérvár, Alvinc, Marosszentimre, Szászváros, Kéménd, Algyógy, Magyarigen és Boroskrakkó közösen) felújított templomát áldja meg a tíz Kárpát-medencei református egyházkerület püspöke. A szervezőktől megtudtuk, hogy a Fehér megyei Magyarlapádon jelen lesz Novák Katalin magyar köztársasági elnök. 

Május 21-én, szombaton 11 órától Gyulafehérváron felavatják Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egészalakos szobrát, beszédet mond Novák Katalin. Az eseménysorozat délben istentisztelettel folytatódik, amelyen Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke szolgál.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?