Gheorghiu szerint hazugságra épül a bizalmatlansági indítvány
Hazugságra épül a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány – vélekedett kedden Oana Gheorghiu. Az állami vállalatok átszervezéséért felelős miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: mindenben átláthatóan jártak el.
A kormányfőhelyettes a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az AUR közösen benyújtott bizalmatlansági indítványának szövegét bírálta. Az indítvány kezdeményezői szerint ugyanis a kormány az országos helyreállítási terv (PNRR) mérföldköveire és „előzetes elemzésekre” hivatkozva készíti elő állami vállalatok részvényeinek eladását, átláthatatlanul és valós értékük alatt. Az áruba bocsátandó cégek között említik a CEC Bankot, a Salromot, a Hidroelectricát, a Romgazt, valamint egyes védelmi ipari vállalatokat, és azt állítják, hogy a Bolojan-kabinet a közvita és a politikai egyeztetés megkerülésével gyengítené az állam befolyását stratégiai ágazatokban.

A Ziare.com szerint Gheorghiu újfent elmagyarázta: egy felmérő jellegű listáról van szó, és minden irathoz hozzá lehetett férni, átfogó konzultáció zajlott. Az értékesítés a tőzsdén keresztül történne, a részvények egy részére vonatkozik csak. „A bizalmatlansági indítvány hazugságra épül. Egy előzetes lista, de az átláthatóság már nem számít Romániának” – vélekedett, hangsúlyozva: a tőzsdei bevezetés hasznot hoz. Más vállalatokat is tőzsdére vittek korábban, és azok 8 milliárd lejt hasznot hoztak az államkasszába.
Kapcsolódó
A kormányfőhelyettes rámutatott ugyanakkor arra is, hogy korábban épp a PSD volt az, amelyik stratégiai vállalatokat privatizált, így például a Năstase-kormány idején magánosították a galaci Sidex kombinátot, a Petromot, a Distrigazt, majd a Nuclearelectricát a Ponta-kormány idején bevezették a tőzsdére, akárcsak a Romgazt és az Electricát. A Hidorelectrica részvényei 2023-ban, Marcel Ciolacu miniszterelnöksége idején kerültek tőzsdére.
Kapcsolódó
Gheorghiu már korábban is hangot adott azon meglátásának, hogy a tőzsdei bevezetés tőkét jelent kamatfizetés nélkül, a cég értékének a növekedését vonja maga után, átláthatóságot és fegyelmet feltételez. „Miért zavaró a tőzsdei bevezetés? Mert egy tőzsdén jegyzett céget nem lehet a kényünk-kedvünk szerint ellenőrizni. Mivel nyilvános jelentéstételi kötelezettsége van. Mert sokkal nehezebben lehet politikai eszközként használni. Ez a tulajdonképpeni tét. Nem az ország kiárusítása, hanem az átláthatatlan ellenőrzés elvesztése az ország egyes erőforrásai fölött, amelyeket a párt által küldött dörzsölt fickók éhségének a kielégítésére használtak” – írta korábban Oana Gheorghiu egy Facebook-bejegyzésben.
CSAK SAJÁT