Éles reakciókat váltott ki a PSD-AUR összefogás
Nem maradt válasz nélkül, hogy a kormánykoalícióból kilépett Szociáldemokrata Párt (PSD) és az ellenzéki Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közösen dolgozza ki azt a bizalmatlansági indítványt, amely Ilie Bolojan miniszterelnök megdöntését célozza.
Kapcsolódó
Dan Motreanu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára szerint ezzel a PSD hivatalossá tette együttműködését az AUR-ral, holott a PSD-elnök Sorin Grindeanu korábban többször is kijelentette, hogy ez nem fog megtörténni. „A mai szövetségre lépésük igazolja, hogy Grindeanu folyamatosan hazudott” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében. Emlékeztetett: a PNL nem fog többé koalícióra lépni a PSD-vel, ha utóbbi megszavazza a kormány elleni bizalmatlansági indítványt. „Ha a PSD-AUR szövetségnek elegendő szavazata lesz a kormány megbuktatásához, akkor vállalniuk kell majd a kormányzás felelősségét is” – mutatott még rá Motreanu.

Ugyanígy vélekedett Ciprian Ciucu, a PNL első alelnöke is, aki a „felelőtlenség csúcsának” tartja a PSD-AUR összefogást.
Dan Barna európai parlamenti képviselő, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) volt elnöke képmutatónak nevezte a PSD-ét, amiért közös bizalmatlansági indítványt készül benyújtani George Simionékkal. Emlékeztetett: egy hónappal ezelőtt még az Európai Szocialisták Pártjával közös közleményükben határozottan elutasították a szélsőjobboldallal való bármiféle együttműködést, és a demokratikus elvekre alapozó, stabil és Európa-barát kormányzás mellett foglaltak állást.
Gheorghe Pipera, az AUR európai parlamenti képviselőjének eközben vannak fenntartásai a PSD következetességét illetően. Jó hírnek tartja a pálfordulást, de szkeptikus a kimenetelét illetően.
Daniel Zamfir, a PSD szenátora pragmatizmusnak tartja a kezdeményezést, és továbbra is úgy gondolják, hogy a meglévő koalíciót fenntarthatják, miután megbuktatják Ilie Bolojant. Erről beszélt Florin Barbu volt mezőgazdasági miniszter is, aki szerint nem az AUR-ral közös kormányzásról van szó, az együttműködés csak a bizalmatlansági indítványra vonatkozik. Ezt próbálta nyomatékosítani Sorin Grindeanu is, de Diana Șoșoacă, az SOS Románia párt elnöke szerint „hónapok óta szajkózza”, hogy „az AUR a PSD gyermeke”, a bizalmatlansági indítvánnyal pedig az ő pártját igyekeznek beárnyékolni.
Siegfried Mureșan, a PNL európai parlamenti képviselője szerint az AUR-ral való társulással a PSD hivatalosan is belépett a „nagy Európa-ellenesek családjába”, Marine Le Pen, az AFD, Orbán Viktor és Vladimir Putyin mellé.
Dominic Fritz, az USR elnöke szerint a bizalmatlansági indítvány több havi politikai instabilitást jelent. Megint nőnek majd az árak, kevesebb lesz a munkahely – ecsetelte. „Románia nem engedheti meg magának azt a káoszt, amit a PSD és az AUR előidéz. Semmi bűntudatuk a rosszért, amit az embereknek és az országnak okoznak” – fogalmazott Facebook-bejegyzésében. Szerinte a két pártot ugyanabból a tésztából gyúrták, a reggeli bejelentés pedig megerősítette azt, amit sokan mindig is tudtak. „Letisztult a helyzet. A szuverenizmus csak a peszedizmus egy másik arca” – vélekedett.
A News.ro forrásai szerint Sorin Grindeanu azt mondta a parlamenti ülésükön, hogy nincs vállalásuk PSD-AUR-kormányra a bizalmatlansági indítvány után, Marian Neacșu viszont nem zárkózott el a lehetőségtől, újságírói kérdésre azt mondta „minden út egy első lépéssel kezdődik”.
Constantin Toma, buzăui PSD-és polgármester már korábban is ellenezte a Bolojan-kormány megbuktatását, most nagy hibának nevezte az AUR-ral közös bizalmatlansági indítványt, mert szerinte ezzel a párt elveszítheti identitását. Grindeanu „kétségbeesett” lépésének tartja, ami „sokba kerül majd az országnak”.
CSAK SAJÁT