banner_WcGrRqIF_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_970x250.png
banner_Vs7ERmQb_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_728x90.png
banner_saW4mTn2_eurot_Anyasagi_webb_2024-10-15_300x250.png

George Simont választották meg pártelnöknek az AUR tisztújító kongresszusán

Az AUR korábbi társelnöke 784 támogató szavazatot kapott, ellenjelöltje, Dănuţ Aelenei pedig 38-at.

Nem kíván indulni a 2024-as államfőválasztáson - jelentette ki George Simion elnökké választása előtt mondott kortesbeszédében. A politikus azt mondta, egy olyan államfőjelöltet indít majd a párt két év múlva, aki bejut a második fordulóba, és „legyőzi a rendszer jelöltjét”. Kifejtette: az AUR célkitűzése az állami intézmények politikamentesítése, a meritokrácia előtérbe helyezése.

„Nem nekem kellene erről beszélnem. Parlamenti mandátumom első évében olyasmiket cselekedtem, amiket nem kellett volna” – fogalmazott beszédében Simion. Azt mondta: elnökké választása esetén áldozatvállalást vár el a párt tagjaitól, mert az országnak áldozatkész emberekre van szüksége. Kifejtette, hogy Románia egy gazdag ország, amelynek a lakossága elszegényedett, mert olyan emberek vezetik, akik az egyéni érdekeiket a nemzet érdekei elé helyezik. Hozzátette: azt szeretné, hogy az AUR ne ilyen emberekből álljon.

A szomszédos országoktól eltérően Romániában modellértékű a nemzeti kisebbségek jogainak védelme - jelentette ki George Simion. A frissen megválasztott pártelnök a testvéreinek nevezte a Romániában élő, magyarokat, romákat, lipovánokat, törököket, tatárokat, bolgárokat és szerbeket. „Örülünk, hogy önök Románia hűséges polgárai, örülünk, hogy mostantól együtt támasztjuk fel saját hamvaiból Romániát, és számítunk önökre (...) A nemzetek egyesült Európájában akarunk élni, amelyben minden nemzet megtalálja a helyét” – fogalmazott George Simion.

A pártelnök kifejtette azt is, hogy az állam hadat üzent a hazai vállalkozóknak. Egy vendéglátós ismerősét hozta fel példaként, akinek az éttermeit a „diktatórikus állam hatalmával visszaélve bezáratta”. Szerinte sok hasonló sorsú vállalkozó van még az országban, és az AUR-nak kell kormányra kerülnie, hogy ez megváltozzon. Emellett egy olyan AUR-os államfőre van szüksége Romániának, 'aki a választókkal is fotózkodik, nem csak a feleségével egy golfpartin vagy sízéskor' - tette hozzá.

Simion köszönetet mondott az AUR korábbi társelnökének, Claudiu Târziunak, amiért együtt sikerült egy „hazafias, konzervatív, keresztény és demokrata” pártok felépíteniük. „Ilyen párt eddig nem volt Romániában, szükségszerű volt a megjelenése” – fogalmazott.

Az elnök és az új vezetőség megválasztása mellett a kongresszuson elfogadják az AUR új politikai programját, és szavaznak két határozatról is. Az egyikben el fogják ítélni az Ukrajna elleni orosz agressziót. 

Kapcsolódók

Kimaradt?