Gazdasági miniszter a Maszolnak: nagyon bonyolult helyzet előtt állunk

A gazdasági miniszter is Parajdra látogatott szombaton, Bogdan-Gruia Ivan azt nyilatkozta, nagyon nehéz és bonyolult helyzet előtt állnak. A Maszol kérdésére elmondta, mindent megtesznek, hogy megmentsék a sóbányát.

A miniszter hozzátette, 130 millió lejre van szükség ahhoz, hogy a vizet kiszivattyúzzák a bányából, és most ez a legfontosabb lépés. Azt mondta, hogy a lehető legrövidebb időn belül megkezdik az erre irányuló munkálatokat, és mindent megtesznek, hogy megmentsék a sóbányát.

A gazdasági miniszter Parajdon nyilatkozott. | Fotó: Ferencz Hunor

Bogdan-Gruia Ivan a Maszol kérdésére azt mondta, amikor gazdasági miniszter lett, már elkezdődtek a sóbánya állapotáról és a munkálatokról a megbeszélések. „Januárban elkezdtünk foglalkozni a problémával”, mivel eddig is lehetett tudni, hogy komoly gondokat okozhat a későbbiekben a vízbeszivárgás. Márciusban kezdték volna a megelőző munkálatokat, azonban akkor már súlyosbodott a helyzet és nem tudták elvégezni azokat.

A gazdasági miniszter kiemelte, a szakemberek június 3-án megkezdik a munkát, hogy meg tudják menteni a parajdi sóbányát, ami nemcsak az ország, de egész Európa számára fontos, azonban ez egy hosszú folyamat lesz.

Mint írtuk, Parajdra látogat Nicușor Dan államelnök. Szombaton 11.45-kor érkezik a településre – tudtuk meg Kelemen Hunor RMDSZ-elnöktől, akinek a kérésére megy el a válságos helyzetben lévő településre az államfő. A látogatásra a térségben történt súlyos áradások kapcsán kerül sor. Mint ismert, a sóbányát le kellett zárni, mivel a Korond-patak elárasztotta azt. Az elnök az RMDSZ vezetőjével, Kelemen Hunorral együtt látogat el a helyszínre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?