„Furcsák az első benyomásaim” – Interjú Fülöp Szabolcs nagyenyedi alpolgármesterrel

A hivatali munkavégzés abszurditásaival küzd alpolgármesterségének legelején a magánszférából érkező Fülöp Szabolcs Nagyenyeden. Mandátumának átvételekor ő maga is meglepődött azon, hogy az állami intézményekben mennyire másként zajlik a munka, éppen ezért célkitűzésének tekinti, hogy a városházán dolgozó alkalmazottak arányosan vállaljanak munkát, legyen kiegyenlített a feladatok leosztása. Az új városvezetés idei tervei között szerepel továbbá a fizetéses parkolási rendszer bevezetése, és ehhez szorosan kapcsolódik az városi tömegközlekedés megszervezése. Az új alpolgármester ugyanakkor a városközpont modernizációs terveiről, valamint egy új, befektetőket vonzó ipari zóna létrehozásáról is beszámolt a Maszolnak adott interjúban. Kifejtette továbbá, hogy az utóbbi években megerősödött a nagyenyedi magyar közösség, ezért az eddig elindított közösségépítő programok szervezése mellett ezután is kitartanak.

Fülöp Szabolcs nős, két kislány édesapja. Két egyetemet, közgazdaságot és agronómiát végzett. Az elmúlt harminc évben magánszférában dolgozott, saját vállalatát vezette egészen addig, amíg elvállalta Nagyenyed alpolgármesteri tisztségét. Rájött arra, hogy politikusként sokkal többet tehet a magyar közösségért, ezért váltott.

– A legutóbbi helyhatósági választásokon az RMDSZ kiváló eredményeket ért el Nagyenyeden: második helyen végzett, lekörözve az addig a helyi tanácsban többséget alkotó Nemzeti Liberális Pártot (PNL), illetve a feltörekvő Románok Egyesüléséért Szövetséget (AUR). Mivel magyarázható ez a siker, ami – nem mellékesen – az alpolgármesteri tisztség biztosítását is lehetővé tette?

– Gyorsan tegyem hozzá: néhány körzetben a Szociáldemokrata Pártot (PSD) is megelőzte az RMDSZ. Ilyen jó eredményre nem lehetett számítani, csak reménykedtünk, de az igazság az, hogy az elmúlt év kampánnyal telt el. Amennyi munkát belefektettünk – nemcsak Enyed szinten, hanem egész Fehér megyében – szerintem fizikailag nem lehetett volna ennél többet tenni. De hála Istennek, nagyon jók lettek az eredmények megyeszerte.

Fülöp Szabolcsot tavaly november 11-én nevezték ki Nagyenyed alpolgármesterének | Fotó: Primăria Municipiului Aiud/Facebook

– Alpolgármesterként melyek az első benyomásai?

– Az első benyomásaim furcsák. Kezdjem azzal, hogy az elődöm, Lőrincz Helga, új arcot adott ennek a „mesterségnek” vagy funkciónak és igyekszem felemelkedni arra a szintre, amit ő adott ennek a tisztségnek.

– Arra gondol, hogy Lőrincz Helga előtt Nagyenyeden kevesebb szerep jutott az alpolgármesternek, nem volt igazán súlya ennek a tisztségnek?

– Pontosan. Ő nagyon ráerősített erre a funkcióra, ezért nem könnyű a nyomdokaiba lépni. A vele való együttműködés természetesen kiváló most is. De visszatérve az előző kérdésre: számomra hihetetlen, – még most, négy hónap elteltével is – az itteni kollégák hozzáállása a hivatalban zajló munkához. Én tudtam eddig is, hogy az államnál más ritmusban dolgoznak, de ennyire?! Itt teljesen más a felfogás. Olyan dolgok, amik számomra természetesek, és a polgármester számára is természetesek, mert ő is a magánszektorból jön, itt irreálisaknak tűnnek. Például két héttel ezelőtt az egyik kollégám (alkalmazott – szerk. megj.) azzal állított be az irodába, hogy emeljük meg a fizetését, mert „annyi a dolga”. Erre én megkérdeztem, hogy túlórázik-e? Mivel azt válaszolta, hogy nem, én továbbra is megkérdeztem, mi a gond? Ekkor arra panaszkodott, hogy kétnaponta ellenőrizzük a munkáját, ez nem tetszik neki. Ezek hihetetlen dolgok!

Az, hogy valakinek leellenőrizd a munkáját, normális dolog szerintem. Vagy első nap, 2024. november 12-én, az első gyűlésen, amelyet az alkalmazottak képviselőivel tartottunk, azt a problémát hozták fel, hogy hány százalékos legyen a fizetési pótlék? És ebből az okból kifolyólag azóta háromszor találkoztunk velük. Nem mondtuk nekik kategorikus nemet, de kiszámíttattam a kollégákkal, mennyit jelent a tíz százalékos pluszköltség: évi kétmillió lejt intézményszinten. Ők amiatt kérnek pótlékot, mert nem megfelelő körülmények között dolgoznak. Ebben van is igazuk, meg nincs is. Tényleg vannak olyan irodák, amelyeket nem újítottak fel, vagy ahol többen dolgoznak a kelleténél, ki kellene cserélni néhány ablakot. De ez nem jelenti azt, hogy elviselhetetlenek a körülmények. Mármost, ha minden évben ezt az összeget felújításokra fordítjuk, és nem pótlékokra, azzal javítjuk a körülményeket, tehát megszüntetjük a kiváltó okot. De ezt nem akarják megérteni. Decemberben, amikor a negyedik találkozónkat kellett volna megtartanunk, már be is pereltek. Ez az első perünk. De nemsokára megjött a „salátarendelet” és már nem kell adjunk pótlékokat.

– A nyugdíjasok elbocsátására vonatkozó rendelet hogyan érintette a hivatalt?

– Hat alkalmazottat kellett elbocsátanunk február elsejével az irodákból és további kettőt az üvegházakból. És a hatból kettő már beperelt, mert ők szerettek volna továbbra is dolgozni. Mintha nem is hallottak volna a kormányrendeletről. Ezért mondom, hogy itt hihetetlen dolgok történnek! És szerintem ez a legnagyobb probléma, nem az, hogy hány támogatási projektet tudunk megnyerni, hanem a munkaszemléletet kell megváltoztatnunk, ketten a polgármesterrel. És nem tudom, mennyire fog ez sikerülni. Annyit már tudunk, hogy a mintegy ötven alkalmazottból tíz nagyon sokat dolgozik, és van négy-öt, aki szinte semmit.

A nagyenyedi református vártemplom | Fotó: Primăria Municipiului Aiud/Facebook

Kérdés, hogy az állami alkalmazottak képesek-e megváltozni, új dolgokat tanulni, alkalmazkodni az új kihívásokhoz?

– Meg kell találnunk azokat a jogi kereteket, amelyekkel rákényszeríthetjük őket, hogy elvégezzék a munkájukat. Csak ennyiről szól az egész, nem arról, hogy plusz munkát végezzenek. Szerintem meg kellene változtatni a közalkalmazottakra vonatkozó törvényt, ez nagyon fontos lenne. Mert ez többnyire csak jogokat ad és kötelezettséget szinte semmit, és nagyon sokan ezt kihasználják. Csak azért, hogy valaki nem dolgozik, nem lehet elbocsátani vagy áthelyezni, mert nem engedi a törvény. Nem feltétlenül arról van szó, hogy az előre kiadott feladatot nem végzik el határidőre, hanem vannak olyan munkahelyek, amelyeknek a munkaköri leírása nem világos. Számomra, aki a magánszférából jön, elképzelhetetlen, hogy ne legyen pontosan leszögezve, ki mit, mikor és hogyan kell elvégezzen. Van egy alkalmazott, aki ezelőtt két héttel be akarta adni a felmondását, én nem tartottam vissza és azt javasoltam, hogy menjen a magánszférába dolgozni, de végül nem ment el. De ő fizetésemelést kért, mert szerinte túl sokat dolgozik. Röviden: megvan a hivatalban a munkaritmus, de egyesek „ki vannak esve” és ez az első probléma, amit meg kell oldanunk.

– Kívülről mindez alig látszik, a lakosság inkább arra figyel, milyen tervei vannak az új városvezetésnek. Kezdjük azzal, hogy több elkezdett európai uniós finanszírozású projektje van a városnak, feltételezem, ezeket folytatni kívánják?

– Természetesen ezeket folytatjuk, nem is lehet leállítani. Emellett már új, digitalizációs pályázatot is benyújtottunk. Egy hasonló már megvalósult Enyeden, annak kiegészítéseként fogalmaztuk meg ezt az újat. Olyan korszerű dolgokat tartalmaz, amelyek például lehetővé teszik, hogy ne csak online, hanem egy kinti terminálon is kifizethesse a polgár kártyával az adót vagy a parkolást. Itt kell hozzátennem, hogy júniustól kezdve fizetőssé tesszük a parkolást, amire még nem volt példa a városban.

Az alpolgármester magánszférából érkezett a városházára | Fotó: Fülöp Szabolcs/Facebook

– Az önkormányzat kommunikációs csatornáin nemrégiben napvilágot látott egy látványterv Nagyenyed központjának átrendezéséről. Az előző városvezetésnek is volt már egy erre vonatkozó elképzelése, hol tart a folyamat?

– Volt egy 2012-es változat, még Horațiu Josan polgármester idejéből, azt aktualizálták Oana Badea polgármesterasszony idejében, mi ez utóbbit dolgoztuk át két hét alatt azért, hogy beadhassuk a támogatási kérelmet. Addig az csak papíron létezett, nem igényeltek rá finanszírozást, mi most uniós forrásokból szeretnénk megvalósítani. Február 10-én nyújtottuk be a pályázatot és 180 napon belül megtudjuk, hogy nyerő lesz-e vagy sem.

– Milyen más terveik vannak?

– Most azon dolgozunk gőzerővel, hogy befejezzük a megkezdett autóbuszos projektet. Ez már fizikailag szinte megvan, még járdaszéleket, néhány biciklisávot, egy töltőállomást kell kiépítenünk és akkor kész lesz. A probléma az, hogy eredetileg az volt az elképzelés, hogy a polgármesteri hivatal működtesse az autóbusz-vállalatot, de ez anyagilag nem lehetséges, ezért most azzal próbálkozunk, hogy kiadjuk egy magánvállalkozónak, hogy az működtesse az autóbuszokat. Ezzel párhuzamosan – azért, hogy arra buzdítsuk az embereket, hogy busszal közlekedjenek és ne autóval – elindítjuk a fizetéses parkolást is. Reméljük, így nem fogják az emberek 8-10 órát a központban hagyni az autójukat. Hangsúlyozom: nem akarunk zöldövezetekhez nyúlni.

Fülöp Szabolcs jelenlegi, mellette Lőrincz Helga volt alpolgármester az idei magyar kultúra napi rendezvényen | Fotó: Lőrincz Helga/Facbook

– Mit tudnak a befektetők számára ajánlani?

– Kinéztünk két, a polgármesteri hivatal tulajdonában levő telket, az egyiken ipari zónát kívánunk létesíteni, tehát nem ipari parkot, mert az mást jelent. Egy nagyobb befektetővel már találkoztunk is, remélem, lesz belőle valami.

– A rendszeres magyar közösségi események folytatódnak-e vagy lesz-e valamiféle változás?

– Nagyenyeden és környékén nagyon sok kulturális és közösségépítő program van, ezek koncepciójában nem lesz lényeges változás, hiszen már megtapasztaltuk, melyek a legjobb forgatókönyvek. Az utóbbi években nagyon megerősödött a magyar közösség Enyeden, remélem, ez a tendencia minél tovább tart, hiszen ez a munkám és az RMDSZ-csapatunk munkájának igazi értelme.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?