Egy alpolgármesterrel „kezdenek” Váradon, a másik tisztségre az RMDSZ is pályázik

Egyelőre csak egyetlen alpolgármestert jelöltek és választottak meg Nagyváradon, a másik alpolgármester személyéről a parlamenti választások után döntenek.

Florin Birta, a megyszékhely liberális párti (PNL) városvezetője a csütörtöki tanácsülésen jelentette be, hogy bár a helyi tanácsban többségben vannak, rengeteg projektjükhöz szükséges a kétharmados többség. Emiatt úgy döntöttek, hogy a második alpolgármestert majd csak a parlamenti választásokat követően, december derekán jelölik meg. Ezt a többi párt is elfogadta, így titkos szavazással a PNL-t képviselő Teofil Filimon „újrázott” a tisztségben. Őt, mint ismeretes, a korábbi ciklus végén, augusztusban nevezték ki alpolgármesterré, miután Marcel Dragoș lemondott, hogy átvegye Dumitru Țiplea helyét Bihar megye prefektusaként. Mostani mandátuma alatt újfent ő felel majd a műszaki és főépítészeti szakosztályokért, ugyanakkor a tömegközlekedési vállalat és a távfűtési szolgáltató is az ő hatáskörébe tartozik majd.

Fotó: nagyváradi önkormányzat

A másik alpolgármesterre háruló feladatokat egyelőre Florin Birta és a városi tanács titkára, Eugenia Borbei láttja majd el, tudta meg a Bihoreanul, amelyik arról is beszámolt, hogy a tanácsülésen jelen lévő 23 helyi képviselő közül 16-an szavazták meg Filimon alpolgármesteri kinevezését, köztük a két AUR-os tanácsos is.

Hogy milyen kilátások vannak arra, hogy ismét legyen Nagyváradnak magyar alpolgármestere Szabó Józsefet kérdeztük. Az RMDSZ frakcióvezetője a Maszolnak azt mondta, hogy nem szereti az esélyeket latolgatni, de azt a tanácsülésen is elmondta, hogy az RMDSZ továbbra is azt a célt képviseli, hogy a magyaroknak legyen a városvezetésben alpolgármester szintű képviselete. Ennek megfelelően lesz jelöltjük decemberben a tisztségre. Hogy az öt tanácsosuk közül ki lesz az, arról majd a későbbiekben döntenek.

Fotó: nagyváradi önkormányzat

Nagyváradi szinten nincsenek külön tárgyalások az alpolgármesteri tisztségre vonatkozóan, de megyei szinten már voltak erre irányuló beszélgetések. A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) különben az AUR-osok átszavazásával várhatóan nem jelent majd problémát a kétharmados többség megszerzése a városi tanácsban, Bihar megyei szinten viszont szüksége lesz más pártok támogatására is.

(Nyitóképünk forrása: Visit Oradea/Facebook)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?