Főzőcskézéssel ünnepel a közösség Kézdiszentléleken

Jó időben, gyönyörű helyen – idén is megszervezték a kézdiszentléleki közösségi napot, amely kikapcsolódási lehetőséget biztosított a négy településből álló község apraja-nagyjának. A rendezvény legfontosabb építőeleme valójában a barátkozás, egymáshoz való közelség volt.

Benépesült szombaton a perkői nyereg: pár éve már, hogy megszervezik a kézdiszentléleki közösségi napot augusztus első hetében. Az esemény jórészt a gasztronómiára alapoz, kísérőrendezvények mellett egy főzőverseny képezi az esemény gerincét. Erre idén hét csapat nevezett be: a Felszegi Mesterek, a Kézdiszárazpataki Ízőrzők, a Perkő Nyugdíjasklub, a község pedagógusait tömörítő Aporock, a Kicsi, valamint a Nagy Perkő az önkormányzat főzőmesterei mellett.

Az Ízőrzők csapatánál Csusz Éva (balról) levendulaszörppel kínálta a zsűrit. | A fotók a szerző saját felvételei

A verseny nemcsak az ízekről szólt: díjazták az asztaldíszítést, a kínálmációt – kiemelnénk az Ízőrzők csapatánál a Csusz Éva által készített és kínált levendulaszörpöt, ami a nyerget uraló hőségben különösen jól jött a szomjazók számára. Az elkészült ételeket Balogh Tibor polgármester kóstolta meg a zsűri több tagjával együtt, az üstökben készült finomságok pedig egy közös ebédhez szolgáltak.

Építő foglalkozások a legkisebbeknek

A kézdiszentléleki RMDSZ nőszervezete és a helybeli Nők Egyesülete idén is aktívan bekapcsolódott a közösségi napok programjába, ahol immár évek óta rendszeresen kézműves- és gyerekfoglalkozásokat tartanak a legkisebbek számára. A program célja nem csupán a szórakoztatás, hanem a közösségépítés, a helyi értékek átadása és az olvasás népszerűsítése is, ennek érdekében pályáztak is Kovászna Megye Tanácsánál.

A kicsiket kézműves tevékenység foglalta le.

Bartók Enikő, a nőszervezet egyik tagja a Maszolnak elmondta, hogy az egyesület három pedagógus tagból áll: Molnár Éva és Márti Enikő tanítónők, illetve és ő maga, aki óvónőként dolgozik. Az idei program is az említett projekt révén valósulhatott meg, amely lehetővé tette, hogy a gyerekek számára játékos foglalkozásokat szervezzenek. A szervezők díjakat is biztosítottak a résztvevőknek, könyvjutalmak formájában, ezzel is ösztönözve az olvasást és a tanulást.

A foglalkozások során fontos szempont volt a befogadás: minden gyermeket és családot igyekeztek megszólítani, ösztönözni a részvételre. Mint Bartók Enikő hangsúlyozta, céljuk, hogy a fiatal családokat is bevonják a közösségi életbe, és olyan programokat kínáljanak, amelyek valódi értékeket közvetítenek.

A nyugdíjasklub népes csapata.

A nőszervezet más rendezvényeken is aktív szerepet vállal, például rendszeresen jelen vannak a Szent István napi, augusztus 20-án esedékes búcsún és más települési eseményeken is. A kézműves tevékenységek és vetélkedők így nem csupán szórakoztatóak, hanem a közösségi kohéziót is erősítik – hangsúlyozta. A résztvevő családok visszajelzései szerint valóban „ráharaptak az ízére” az ilyen típusú közösségi élményeknek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?