Fordulat Sepsiszentgyörgyön: visszakozott városvezetés, csökkentik a garázsok haszonbérét
Fordulatot vett a sepsiszentgyörgyi közterületi garázsok ügye: a városvezetés visszalép a korábban bejelentett drasztikus díjemeléstől, és kedvezményes haszonbért vezet be azok számára, akik hajlandók egységesen felújítani garázsaikat.
Antal Árpád polgármester szerint a cél nem a bontás, hanem a városkép rendezése – ugyanakkor határidőkhöz és feltételekhez köti az engedményeket.

Rendkívüli tanácsülésen módosítják a vitatott határozatot
Sepsiszentgyörgy helyi tanácsa január 19-ére, hétfőre soron kívüli ülést hívott össze, amelynek központi napirendi pontja a közterületi garázsokat szabályozó, tavaly év végi határozat módosítása. A döntés mintegy 680 garázstulajdonost érint, akiknek építményei a város köz- vagy magántulajdonában lévő területeken állnak.
A polgármester által kezdeményezett módosító tervezet értelmében a garázsokra vonatkozó koncessziós szerződések érvényességét 2030. december 31-ig meghosszabbítanák, ugyanakkor jelentősen mérsékelnék az éves haszonbérleti díjat. Ezúttal évi 10 euró/négyzetméter összegben – lejben kifejezve – határoznák meg a garázsok haszonbérét – ez jóval alacsonyabb a korábban meghirdetett 25 eurós négyzetméterenkénti díjnál.
Felhívják a figyelmet, hogy a kedvezmény nem feltétel nélküli: a garázstulajdonosoknak idén november 30-ig kötelezően el kell végezniük a garázsok felújítását, mégpedig az önkormányzat által előírt egységes szabványok szerint.
A városvezetés kifejezett célja az, hogy garázssoronként egységes, rendezett és esztétikus megjelenés alakuljon ki, ezért a munkálatokat közösen, összehangoltan kell elvégezni. A folyamat megkönnyítése érdekében az önkormányzat vállalta, hogy április 30-ig ingyenesen biztosítja a műszaki terveket, amelyek részletesen rögzítik az építészeti és vizuális elvárásokat – az ajtók, ablakok, homlokzatok kialakítását is beleértve.
Ha nincs felújítás, jön az emelt díj
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat ugyanakkor egyértelművé tette: aki nem teljesíti a felújításra vonatkozó feltételeket, annak 2027-től ismét a magasabb, 25 euró/négyzetméter/év haszonbért kell fizetnie. A városvezetés szerint ezzel világos választási lehetőséget kínálnak a garázstulajdonosoknak: vagy alkalmazkodnak az egységes városképi elképzelésekhez, vagy számolniuk kell a jelentősen magasabb költségekkel.

A szabályozás módosítását az önkormányzat részben a korábbi díjrendszer igazságtalanságaival indokolja. A városvezetés szerint elfogadhatatlan különbségek alakultak ki az azonos méretű garázsok után fizetett összegek között: míg egyes tulajdonosok évente mindössze 24 lejt, mások akár 1300 lejt fizettek ugyanazon típusú garázsért. A legalacsonyabb és legmagasabb díjak között akár ötvenötszeres különbség is előfordult. A mostani döntés kompromisszumos megoldásként értelmezhető. Antal Árpád korábban hangsúlyozta: más városokkal ellentétben Sepsiszentgyörgyön nem a garázsok tömeges lebontása a cél, hanem azok rendezett beillesztése a városképbe.
Ugyanakkor az önkormányzat számításai szerint 2 garázs helyén akár 3 szabványos parkolóhely is kialakítható lenne, ami azt jelenti, hogy a közel 700 garázs elbontásával mintegy 300 új parkolóhely jöhetne létre a városban. Ennek ellenére a városvezetés jelenleg az épületek megtartása mellett döntött – feltéve, hogy a tulajdonosok vállalják a felújítást.
Hosszú ideje húzódó ügy, növekvő feszültséggel
A közterületi garázsok kérdése évek óta visszatérő téma Sepsiszentgyörgyön. A városban az elmúlt évtizedben megduplázódott az autók száma, miközben a parkolóhelyek száma nem tud ezzel arányosan nőni. A városvezetés sérelmezi, hogy sok garázst nem járműtárolásra, hanem lomtárként használnak, miközben az autók a közterületet foglalják el. A mostani visszalépés ugyanakkor azt jelzi: az önkormányzat érzékelte a lakossági elégedetlenséget, és igyekszik olyan megoldást találni, amely egyszerre szolgálja a város érdekeit és a tulajdonosok teherbíró képességét.
CSAK SAJÁT