Folytatódnak a korlátozások elleni tüntetések, az AUR tüzeli az embereket

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) felhívása nyomán országszerte tiltakozó akciók zajlanak hétfőn a vasárnaptól bevezetett járványvédelmi szigorítások ellen. Bukarestben incidensek is voltak, egy tüntetőt elvezettek a hatóságok.

A fővárosi Egyetem téren mintegy 200 ember gyűlt össze, a korlátozások feloldását követelve. Többségük nem viselt maszkot, és azt skandálta, hogy „Szabadságot!”, „Le a kormánnyal!”. A csendőrök elvezettek egy tüntetőt, aki rájuk támadt, amikor igazoltatni akarták. A bukaresti demonstráción részt vesz George Simion, az AUR társelnöke is.

A nacionalista parlamenti párt hétfői felhívása szerint a Cîţu-kormány intézkedései sértik a román állampolgárok alapvető jogait, ezért "az egészségügyi válság ürügyén bevezetett törvénytelen, következetlen és irracionális korlátozások azonnali eltörlését", az ezek elrendelését alátámasztó tudományos érvek ismertetését kérik, illetve követelik Florin Cîţu miniszterelnök és Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár lemondását.

Közleményében az AUR tiltakozik "a kollektív büntetésként elrendelt diktatorikus intézkedések" ellen és a koherens közpolitikák hiánya miatt, továbbá a "vállalkozók elnyomása", az üzleti szférában uralkodó katasztrofális állapotok, a bírságok terén alkalmazott kettős mérce ellen, valamint "a médiazsarnokság ellen, amellyel kísérleti fázisban levő vakcinákat népszerűsítenek a sajtó cinkosságával".

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Mint korábban írtuk, vasárnap éjszaka 24 településen voltak kisebb-nagyobb tüntetések a járványügyi korlátozások szigorítása ellen, hét esetben a résztvevők száma meghaladta a törvényes előírásokban megszabott százat.

A csendőrség 219 bírságot szabott ki a szervezőkre és egyes résztvevőkre megközelítőleg 100 ezer lej  értékben, amiért nem tartották be a - fertőzöttebb településeken immár korábban kezdődő - kijárási tilalmat, a gyülekezési korlátozásokat és az egészségügyi előírásokat.

(Címlapfotó forrása: Dan Barbu/Facebook)

Kapcsolódók

Kimaradt?