Flurona: ezt kell tudni a koronavírus és az influenza együttes fertőzéséről

Az elmúlt hetekben több fluronás esetet jelentettek Romániában, ami az influenza és a koronavírus együttes fertőzését jelenti. Dr. Fejér Szilárd kémikus-kutató elmagyarázta, nincs abban semmi meglepő, ha egy ember két vírussal fertőződik meg egy időben.

A szakértő szerint lényegében arról van szó, hogy a koronavírus mellett más légúti kórokozó is kimutatható, vagyis egy időben két vírussal fertőződik meg a beteg. Felhívta a figyelmet, ez nem azt jelenti, hogy a koronavírus és az influenzavírus „összeállt” és kicserélték a genetikai anyagukat, hanem azt, hogy külön jelennek meg a szervezetben.

Illusztrációk forrása: Pexels

Hozzátette: „nagyon ritka az, hogy két különböző vírusból egy új, életképes alakul ki. A koronavírus esetében például előfordul a rekombináció, így ha az egyén a koronavírus két különböző törzsével fertőződik meg, akkor a genetikai anyagok cseréje miatt egy fittebb alvariáns jelenhet meg. Például a koronavírus XBB. 1.5 változata jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban dominál”.

A jelenleg terjedő alvariánssal kapcsolatban még sok a felmerülő kérdés. A tudósok szerint előfordulhat, hogy ez a változat nem okoz nagy ugrást a fertőzések és a kórházi kezelések számában. Egyrészt nagyon sokan átestek már a betegségen, másrészt a védőoltások miatt magasabb szintű immunitás alakult ki, különösen a veszélyeztett kategóriába tartozó személyek esetében. A virológusok 2022 végén fedezték fel az XBB. 1.5 alvariánst.

Fejér Szilárd kiemelte az oltások fontosságát, hiszen azok nagyban csökkentik a súlyosabb tüneteket. Idén sokan felvették az influenza elleni oltást, főleg a veszélyeztetett csoportokat sikerült beoltani.

Mint arról korábban beszámoltunk, januárban két személy vesztette életét  a kettős megfertőződés miatt. Egyikük egy 74 éves iași-i nő, aki krónikus betegségekkel küzdött, emellett egy Temes megyei 65 éves nő is meghalt, aki több más betegségben is szenvedett. Egyikük sem volt beoltva a koronavírus és az influenza ellen sem.

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint múlt héten 3488 új koronavírusos megbetegedést jelentettek. Mindegy 1038 személyt kezelnek kórházban Covid-18-cel, intenzív terápiás ellátásra pedig 118 beteg szorul, közülük 108-an oltatlanok. A január 9-e és 15-e közötti héten 44 koronavírussal diagnosztizált személy (20 férfi és 24 nő) haláláról érkezett jelentés, mindannyian más betegségekben is szenvedtek.

Egyébként az egészségügyi tárca által kezdeményezett kísérleti program keretében elkezdődött az influenza elleni oltások beadása a minisztériumi felhatalmazással rendelkező gyógyszertárakban. Az influenza elleni védőoltást végző patikák listája ide kattintva található meg. A program egyelőre csak Bukarestre és 15 megyére terjed ki.

Az influenza tünetei hirtelen jelentkeznek, a betegség lázzal, hidegrázással, izomfájdalommal, fejfájással, étvágytalansággal jár, amelyet köhögés, orrdugulás, hányás vagy hasmenés is követhet. Súlyos szövődmények bármely életkorban előfordulhatnak, bizonyos személyeknél azonban nagyobb ennek a kockázata. A veszélyeztetett csoportokba tartoznak az öt éven aluli gyermekek, valamint a krónikus betegségekben szenvedők (kortól függetlenül), a várandós nők és a 65 éven felüliek. Az influenza elleni vakcina hatékonysága 70–90 százalék közé tehető, az oltott személy életkorától függően.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?