Florin Cîţu az új kormányról: a PNL ellenezni fogja a populista intézkedéseket

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenezni fog bármilyen populista intézkedést az új kormány mandátuma alatt – jelentette ki csütörtök este Florin Cîţu volt miniszterelnök, a csütörtökön megalakult nagykoalíciós kormány második legnagyobb pártjának elnöke.

A közszolgálati televíziónak nyilatkozva a PNL elnöke a nagykoalíció létrejöttét kompromisszumos megoldásnak nevezte. „Magam sem örülök, hogy ide jutottunk. Azért kötöttük ezt a kompromisszumot, mert Romániának stabil kormányra van szüksége ebben az időszakban. Én vagyok szerintem az a politikus, aki a legtöbb engedményt tette azért, hogy az ország érdekében ez a kompromisszum megvalósuljon” – jelentette ki a volt kormányfő, aki a PNL elnökeként nem is tagja az új kabinetnek.

Florin Cîţu hangsúlyozta, a PNL továbbra is kiáll a liberális elvek mellett, ellenezi fogja a populista intézkedéseket, és őrködni fog afölött, hogy ne csorbuljanak a polgárok jogai, mint ahogy az a Szociáldemokrata Párt (PSD) 2017–2019 közötti kormányzása alatt történt. Hozzátette, a PSD korábban olyan intézkedéseket is hozott, amelyek kárt okoztak a román gazdaságnak.

Kérdésre válaszolva elmondta: azért nem szólalt fel a kormány beiktatásáról döntő parlamenti ülésen, mert a PNL álláspontját Nicolae Ciucă miniszterelnök ismertette. Arra a kérdésre, hogy a liberálisok a PSD helyett miért nem a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) kormányoznak, kijelentette: „Nekünk sem tetszik ez a megoldás, de csak ez volt működőképes”.Előttem az utódom: Florin Cîţu és Nicolae Ciucă | Fotó: gov.ro

Florin Cîţu tagadta, hogy Klaus Iohannis sugallta a PSD kormányra lépését. Szerinte az államfő mindössze megoldást sürgetett a politikai válságra, nem szólt bele abba, hogy milyen legyen a kormány összetétele. „Egy olyan megoldást találtam, amiről tudtam, hogy el fogja nyerni az államfő tetszését” – tette hozzá.

A politikus elismerte, hogy jelenleg feszültségek vannak a PNL-ben, de ez szerinte más pártoknál is így van. Közölte azt is: nem érzi úgy, hogy veszélyben lenne a pártelnöki széke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?