Figyelmeztetnek a tanfelügyelőségek: nem ismerik el az otthonoktatást

A hatályos tanügyi törvény nem ismeri el az úgynevezett homeschoolingot, azaz a otthoni oktatási formát – figyelmeztet az Országos Tanfelügyelőség közleményében hozzátéve, hogy ez sérti a romániai oktatási, valamint a büntetőjogi törvény bizonyos részeit – közölte szerkesztőségünkkel a Maros Megyei Tanfelügyelőség.

Maros megyében jelenleg mindössze négy olyan esetet tartanak számon, hogy a szülők a gyermeküket otthoni oktatási formában taníttatják – közölte szerkesztőségünkkel Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes. Hozzátette, korábban több ilyen eset is volt, elsősorban a pandémia elején. Ezeket az iskoláskorú gyermekeket azonban időközben újra beíratták a hagyományos iskolai rendszerbe és a különbözeti vizsga letétele után vissza is kerültek a tanintézetekbe.

Gabriel Grozav, a másik Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes azt mondta, az Oktatási Minisztériumnak több értesítésben is jelezték, hogy egyes Maros megyei iskolákból kivették a szülők gyermeket, hogy aztán otthoni oktatásban részesüljenek. Hozzátette, az elmúlt időszakban Maros megyében – csakúgy mint országos szinten – a jelenség növekedésnek indult, a koronavírus okozta helyzet miatt pedig felgyorsult.Illusztráció | Fotó: Kiss Gábor

A szakember aláhúzta, ezeket a gyermekeket nem zárták ki végérvényesen a tanügyi rendszerből, hiszen ha szeretnék, bármikor visszatérhetnek az oktatási intézmények valamelyikébe.

A Maros Megyei Tanfelügyelőség ugyanakkor felkéri a megye lakosságát, hogy ha tudnak olyan esetről, hogy a diákot kiemelték az oktatási intézményből, tájékoztassák a helyi közigazgatási hatóságokat, többek között a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot, a Maros Megyei Rendőr-főkapitányságot, valamint a Maros Megyei Tanfelügyelőséget is.

Az Országos Tanfelügyelőség beszámolója szerint a probléma országos szintű. Mint pontosítottak, ezek a tanulók áthelyezéssel már nem térhetnek vissza az akkreditált állami vagy magán oktatási intézményekbe, csakis ha újra beiratkoznak az iskolába.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?