Felújították a szilágysomlyói mezőgazdasági líceum bentlakását

Fotó: Benedek László Facebook-oldalaModern körülmények között lakhatnak és tanulhatnak a szilágysomlyói Ioan Ossian Technológiai Líceum bentlakó diákjai – tudtuk meg az oktatási intézmény igazgatójától, Benedek Lászlótól.

Szilágysomlyó önkormányzata a Regionális Operatív Program (POR) révén pályázta meg a fiú bentlakás felújítását, korszerűsítését, amely a környék egyedüli bentlakása, és az átadást követően nem csak az iskolát és a várost, hanem a környéket is kiszolgálja.

Jelenleg 90 százalékban elkészült, részben berendezték, további bútorzatra van még szükség, hogy mihamarabb átadhassák – ismertette az igazgató.

Az egykori fiúbentlakás a 70-es évek elején épült, 101 szobája volt, az átalakítást követően ennek száma 52-re csökkent, és 104 férőhelyessé vált. Az igazgató elmondta, az épület hotel jelleget kapott, modern felszereléssel látták el, egy szobában két személy lakhat, külön fürdőszobájuk és tanulószobájuk van. A konyhában indukciós főzőlap, az épületben mosókonyha, ruhaszárító és két konferencia terem található. A betegeknek elkülönítőt alakítottak ki.

A munkálatok alatt a lányok bentlakásában szállásolták el a diákokat. Az évek folyamán az épületben zarándokoknak, a Báthory fesztre érkező vendégeknek, nemrég ukrán menekülteknek is biztosítottak szállást. Itt tölthettek el néhány éjszakát a Varsolcon megrendezett országos szavalóversenyre érkező diákok és kísérőik, kirándulók, a testvértelepülésről érkezők is.

Az átadás után a fiúk és a lányok is a felújított bentlakásba költöznek, mert a külön mosdónak és bejáratnak köszönhetően, már nem szükséges külön épületbe elszállásolni a diákokat - tudtuk meg Benedek László igazgatótól.

Az igazgató elmondta, a diákszálló egy plusz pont az iskolának, és a nyugati államokhoz hasonlóan olyan körülményeket biztosítanak a fiataloknak, melyek által könnyebbé és elviselhetőbbé válik az otthontól való távolét. Itt minden feltétel adott, hogy a diák jó eredményeket érjen el, és modern, nyugodt körülmények között tanulhasson.

Megnyílik a nagyvilág az iskolában tanuló diákok számára

Március 27-30 között hazai politikusok meghívására ismét Brüsszelbe látogatott el a tanintézmény néhány diákja, akik az Európai Parlamentben egy általuk készített projektet mutattak be. A magyar és román IX-XI-es tanulók állatorvosi szakon tanulnak, ottlétükkor kulturális programokon, az európai unióról és ennek működéséről tartott előadásokon vettek részt, meglátogatták a város főbb nevezetességeit, turisztikai látványosságait, megbeszélést tartottak a formális és a nonformális mezőgazdasági oktatásról, de ami a legfontosabb, 25 fiatal hazai vállalkozóval, gazdálkodóval találkozhattak, akik elmesélték sikertörténetüket, amiből nagyon sokat tanulhattak a szilágysági fiatalok.

Szó volt többek között pályázatírásról, uniós támogatásról, korszerű mezőgazdasági gépekről, lehetőségekről. „Diákjaink nagy impulzust kaptak, terveik közt szerepel egy vállalkozás elindítása, és a helyi mezőgazdaság fejlesztése. Miközben Brüsszelben voltunk, az egyik tizenegyedikes diákunk első helyezést ért el az országos tantárgyversenyen. Mindez azt bizonyítja, hogy iskolánkban felkészült és hozzáértő tanárok vannak, akik motiválják a diákokat, és jó eredmény elérésére ösztönzik őket. Idéntől, hogy a magyar diákokat is az egyik legfontosabb ágazat, a mezőgazdaság és állattartás fele fordítsuk, állatorvosi technikus szakot indítunk” – mondta az igazgató.

Kapcsolódók

Kimaradt?