„Feltöltődnek” a kézdivásárhelyi fiatalok: számos programot indít a Zöld Nap Egyesület

A Zöld Nap Egyesület vezetősége az önkéntesei számára Töltődjünk fel címmel szervezte meg az év első csapatépítő tréningjét március 19–20-án Kézdivásárhelyen. A tréning részeként előadáson, csapatépítőn, kommunikációs, bemelegítő „jégtörőkön”, kézműves tevékenységen, valamint számos mozgásos játékon vettek részt.

Ráduly Attila, az egyesület elnöke portálunknak elmondta, hogy a kijárási korlátozások és az otthoni oktatás miatt egyre nagyobb az igény az olyan eseményekre, ahol találkozhatnak az emberek. A csapatépítés egyik legfontosabb célkitűzése volt, hogy erősítse a bizalmat és a kötődést, minél erőteljesebben hasson az egymás közötti kommunikációra és az együttműködésre.

„Most úgy kellenek az ilyen jellegű programok, mint egy falat kenyér.  Úgy gondolom, hogy az egyik kézzelfogható eredménye az volt, hogy a csapatépítés következtében növekedik a csapat teljesítménye” – tette hozzá az elnök.

A csapatépítő végeztével a szervezet önkéntesei átbeszélték az elkövetkező időszak fontosabb tevékenységeinek fejlesztési tennivalóit is. Az április 1-jére tervezett Grúz Nemzeti Est előkészületeiről és az egyesület életét érintő aktuális kérdésekről egyeztettek, de szó esett a Víz Világnapjáról, valamint a Föld Napjára időzített tizenegyedik Tavaszi Zöld Napok rendezvénysorozat fontosabb elemeit is sikerült átbeszélni.

Fotók: Zöld Nap Egyesület - Facebook

Leegyeztették továbbá a közelgő tábor programját is, április 6–9. között ugyanis a Zöld Nap Egyesület – partnerségben a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesülettel és a kézdivásárhelyi Sportirodával – újabb bejárós tábort szervez a céhes városban.

A nappali táborba, olyan 7-10 év közötti gyermekek jelentkezését várják, akik közel érzik magukhoz a természetet és a sportot, ugyanakkor hajlandóak új kihívásokban részesülni, új dolgokat elsajátítva főként a kreatív újrahasznosítás és az egészséges életmód terén.

„A tavaszi bejárós táborban töltött négy nap során minden nap mesélünk majd, közösen alkotunk és a kültéri mozgásra, vetélkedőkre is kiemelt figyelmet fordítunk.  Ezen felül most még nagyobb hangsúlyt fektetünk a természetismereti lehetőségekre is, erre kiválóan alkalmas helyszín lesz a W. Wegener Park” – fűzte hozzá Ráduly Attila.

A Föld Napjára időzített tizenegyedik Tavaszi Zöld Napok rendezvénysorozat részleges programját hamarosan ismertetjük.

Kapcsolódók

Kimaradt?