Felnyársalta a szalagkorlát a Daciát az autópályán, a sofőr életét veszítette

Egyelőre ismeretlen okból egy sofőr elveszített uralmát járműve felett és a sávelválasztó szalagkorlátnak ütközött a Nagyszeben és Déva közötti A1-es autópályán. Az autóban egyedül utazó sofőr a helyszínen életét veszítette.

A Szeben megyei rendőrség szóvivője, Elena Welter elmondása szerint a baleset helyszínére kiérkező mentőknek nem sikerült újraéleszteniük az autóban egyedül ülő sofőrt. Az áldozat, egy 51 éves bukaresti férfi elveszítette uralmát járműve felett és az autópálya közepén elhelyezett sávelválasztó szalagkorlátnak ütközött. A rendőrség nyomozást indított a baleset pontos körülményeinek megállapítása érdekében – közölte még a szóvivő.

Fotó forrása: Info Trafic 24

A Szeben megyei rohammentőszolgálat (SMURD) vezetője, Andreea Ștefan azt mondta, amikor a mentőegységek a helyszínre érkeztek, a sofőrnek már nem voltak életjelei, és nem sikerült újraéleszteniük sem.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?