Felmérés: népszerű a rövidebb államfői mandátum ötlete

A romániaiak több mint 80 százaléka egyetért azzal, hogy a jelenleginél rövidebb legyen az államfő mandátumának ideje. Az INSCOP közvélemény-kutató cég adatai szerint megoszlanak a vélemények abban, hogy jó-e, ha azonos politikai tábor adja a miniszterelnököt és az államfőt. 

A jelenlegi ötéves helyett inkább a négyéves államfői mandátumot támogatná válaszadók 82 százaléka. 15,3 százalékuk nem ért egyet ezzel,  2,7 százaléknyian pedig nem tudnak dönteni vagy nem válaszoltak. A romániaiak 48,5 százaléka úgy gondolja, hogy jobb lenne, ha az elnök és a miniszterelnök ugyanahhoz a politikai táborhoz tartozna, a viták és az instabilitás elkerölése végett. 49,4 százalékuk véli úgy: ha az elnök és a miniszterelnök különböző politikai táborokból származik, egyensúlyozzák egymást, még akkor is, ha ez vitákkal járhat és instabilitást kockáztat. A felmérés résztvevőinek 2,1 százaléka nem válaszolt erre a kérdésre.

A bukaresti Cotroceni-palota Fotó: az elnöki hivatal Facebook oldala

„A románok azt szeretnék, hogy az elnök, a parlament és a polgármesterek mandátumai szinkronban legyenek, vélhatően azért, hogy ezzel egyszerűbbek legyenek a választási folyamatok. A 2003-as alkotmánymódosítás, s az ezt követő instabilitás és politikai válságok, amelyek az ötéves elnöki mandátummal is összefüggésben voltak, nehezen működő koalíciókat eredményeztek az elnökök és a parlamenti többségek között. Ezt ugyanakkor csak a lakosság fele tekinti problémának” - mondta Remus Ştefureac, az INSCOP ügyvezető igazgatója.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?