Fellobbant a remény lángja Csíkszeredában

Advent második vasárnapján felragyogott Csíkszereda adventi koszorúján a remény gyertyája. A közösségi eseményen Solymosi Alpár unitárius lelkész osztotta meg adventi gondolatait, az ünnepi alkalmat a Psallite együttes énekei tették meghitté.

A csíkszeredai Szent Kereszt plébánia Psallite egyházzenei együttesének énekei vezették fel a hargitai megyeszékhely központi parkjában megszervezett adventi ünnepséget vasárnap kora este. A személyes jelenlét mellett online közvetítés által is követhető eseményen Solymosi Alpár unitárius lelkész osztotta meg gondolatait. A lelkész külön köszöntötte a megjelent gyerekeket, majd János evangéliumának első részéből olvasott fel.

Fotó: Csíkszeredai városháza / László F. Csaba

Mint Solymosi Alpár hangsúlyozta: a felnőttek számára ugyanolyan fontos a játék, mint a kisgyermekeknek. „A játékok felkészítenek bennünket az életre. Csecsemőkortól egészen életünk végéig tartó kihívásokra készítenek fel azok a játékok, amelyekkel most a kicsinyeink játszadoznak” - emelte ki.

A lelkész a füstjéről újra lángot kapó gyertyához hasonlította az emberi lelket, amelyet Isten szerető keze lobbant lángra. „Valami titokzatos módon meggyújtja lelkedben azt a rég kialudt,  titokzatos lángocskát, ami által ember vagy. Ami által szerető szívű édesapa, hitvestárs, feleség, szerelmes társ, kisgyermek vagy az emberek között” – fogalmazott Solymosi Alpár. Hozzáfűzte: az adventi időszak legjelentősebb kihívása, hogy megszülessen lelkünkben az igény, hogy az ünnepen ne csak vérszerinti emberek legyünk, hanem Istentől született is.

Fotó: Siculus Cycling Club

Az áhitatot követően a gyerekek legnagyobb örömére a város több pontján is mikulások tűntek fel és osztottak szimbolikus ajándékokat. Csíkszereda központjában díszkivilágítással ékesített mentőautón érkezett a fehérszakállú, míg a különböző városrészek apróságait kerékpáros mikulások lepték meg vasárnap este.

Kapcsolódók

Kimaradt?