Fellebbezett a tanárverő kamasz anyja fia kicsapása ellen

Megfellebbezte az osztályfőnöknőjét bántalmazó marosvásárhelyi tanuló anyja az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium igazgatótanácsának azon döntését, amely alapján eltanácsolták a diákot az iskolából.

Erről az Agerpres számolt be hétfőn. A hírügynökség az iskola igazgatótanácsához közel álló forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy a testület mielőbb megvizsgálja a fellebbezést.

Ismeretes, hogy a testület múlt héten döntött arról, hogy kicsapja az iskolából a nyolcadik osztályos fiút, ugyanakkor ősztől beiratkozhat egy másik tanintézetbe.

A 15 éves kamasz jelenleg házi őrizetben van.

Fotó: Az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnázium Facebook-oldala

Mint ismert, a diákot március 11-én kétszer is bekísértek a rendőrségre, miután előbb egy szekrényre felmászva obszcén gesztusokkal reagált a tanára és egyben osztályfőnöke felszólításaira, majd később – az anyja jelenlétében – megfenyegette, megütötte és megrugdosta az osztályfőnökét. A pedagógus orvosi ellátásra szorult, a fiú ellen ütlegelés és garázdaság gyanúja miatt indult eljárás.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?