„Fellázadt” párttagságának felfüggesztése ellen Buzatu volt felesége

Igazságtalannak tartja a Szociáldemokrata Pártból (PSD) való felfüggesztését a korrupcióval gyanúsított Dumitru Buzatu volt felesége, Gabriela Creţu szenátor.

A törvényhozó a PSD elnökségének szombat reggeli döntésére reagálva rámutatott, nem érti, miért függesztették fel a párttagságát, igazságtalannak tartja a döntést, és szándékában áll megtámadni azt az alakulat feddhetetlenségi bizottságánál. „Miért függesztik fel a tagságomat abban a pártban, amelyet 33 éven át építettem, amelyben dolgoztam, kampányokat vezettem és öt kampányt megnyertem?” – tette fel a kérdést.

Fotó: Gabriela Crețu Facebook-oldala

Nyilatkozatában Gabriela Creţu kitért fiának, Tudor Buzatunak az államtitkári tisztségből való lemondására is. Mint kifejtette, fia nem azért távozott a tisztségéből, mert oka lett volna erre, inkább „tiszteletbeli gesztust” tett, a kormányfőtitkárság államtitkáraként ugyanis együtt dolgozott a miniszterelnökkel, a kormánnyal.

Gabriela Creţu azt is elmondta, 20 éve külön él Dumitru Buzatutól, hivatalosan 2015-ben váltak el. Azóta kollegiális viszonyban van vele, mint több más párttag.

Mint beszámoltunk róla, Marcel Ciolacu PSD-elnök szombati ülésük után jelentette be, hogy az 1,25 millió lejnyi kenőpénz elfogadásán tetten ért Dumitru Buzatut, a Vaslui megyei tanács elnökét kizárták az alakulatból. Ugyanakkor a korrupciós vádak miatt őrizetbe vett politikus fia, Victor Buzatu lemondott államtitkári tisztségéről. Szombati ülésükön döntöttek arról is, hogy Buzati volt feleségének, Gabriela Creţu szenátornak a párttagságát felfüggesztik. Ciolacu azt mondta, hogy mindegyik kérdésben egyhangú szavazással döntöttek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?