Felgyorsított ütemben fejlesztik a haderőt
Radu Miruţă védelmi miniszter és kormányfőhelyettes pénteken a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a következő hónapokban felgyorsított ütemben összesen 21 haderőfejlesztési beruházásra készül a tárca a SAFE védelmi hitelprogram keretében elnyert forrásokból.
A tárcavezető bejegyzése szerint páncélozott járműveket, drónokat, hadihajókat, helikoptereket, fegyvereket, lőszereket, légvédelmi rendszereket és radarokat vásárol az uniós hitelből a román állam.

Miruţă szerint a 16,68 milliárd euró értékű román védelmi ipari beruházási terv brüsszeli jóváhagyása annak bizonyítéka, hogy a „komoly, megalapozott előkészítő munka” eredményre vezet. Hangsúlyozta, hogy a haderőfejlesztési program nemcsak a román hadsereg korszerűsítését szolgálja, hanem a hazai védelmi ipar újraélesztését is. „Most valósággá válik a kezdeti terv, miszerint ezzel újjáélesztjük a hazai védelmi ipart” – fogalmazott a bejegyzésében, hozzátéve, hogy a felszerelések egy részét Romániában fogják gyártani, romániai beszállítók bevonásával.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a beszerzéseket átlátható módon, világos kritériumok szerint bonyolítják majd le, és minden esetben a román állam számára legelőnyösebb megoldást választják.
CSAK SAJÁT