„Olyan helyzetben vagyunk, amelyet senki sem kívánt” – A védelmi iparról beszélt Nicuşor Dan
Európának gyors ütemben bővítenie kell védelmi iparát - jelentette ki hétfőn Nicuşor Dan államfő. Az elnök a román-német védelmi ipari együttműködésről szervezett bukaresti konferencián beszélt erről.
Az államfő hangsúlyozta, Németország Románia legfontosabb kereskedelmi partnere, és az első helyen áll a külföldi befektetők rangsorában. Elmondta, hogy a német vállalatok mintegy 235 ezer romániai munkavállalónak biztosítanak állást, egyebek mellett olyan területeken, mint az elektronika, a mikroelektronika, a precíziós alkatrészek vagy a kutatás és az innováció. „Most olyan helyzetben vagyunk, amelyet senki sem kívánt, de kénytelenek vagyunk gyors ütemben bővíteni az európai védelmi ipart” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a román gazdaság, valamint a Románia és Németország közötti együttműködés is kihasználhatja a szükséghelyzetből adódó lehetőségeket.

Az államfő említést tett a Rheinmetall német fegyvergyártó Brassó megyei beruházásáról is, rámutatva, hogy a lőporgyárnak helyi ellátási láncokra lesz szüksége, ami a romániai piac fejlődését fogja eredményezni. „Úgy gondolom, minden feltétel adott ahhoz, hogy Románia Délkelet-Európa védelmi iparának innovációs és gyártási központjává váljon” – idézte az Agerpres Nicuşor Dant. Az államfő szerint Romániának „nem kell a nulláról építkeznie” ezen a téren, hiszen számos régi vállalat fennmaradt, csak új technológiákkal kell felszerelni ezeket, amihez nagy segítséget nyújt majd az Európai Unió SAFE programja és a védelmi ipari fejlesztését ösztönző más finanszírozási programok.
CSAK SAJÁT