Felfüggesztették a zsarolással gyanúsított sepsiszentgyörgyi iskolaigazgatót

Hatvan napig nem töltheti be tisztségét, és hatósági felügyelet alá helyezték az egyik sepsiszentgyörgyi középiskola igazgatóját. A sepsiszentgyörgyi ügyészség csütörtökön közleményben arról tájékoztat, hogy M.I.-t zsarolással gyanúsítják és szerdán elindították ellene a bűnvádi eljárást.

Bírói határozat született a hatvannapos hatósági felügyelet alá helyezéséről, és ennek értelmében a gyanúsított január 23-ig az iskolaigazgatói tisztséget sem töltheti be. A vádhatóság arról számol be, hogy a gyanúsított tavaly márciusban fenyegetőzéssel próbálta rávenni a sepsiszentgyörgyi iskola egyik tanárát, hogy mondjon le állásáról.

Az ügyészség közleményben az áll, hogy M.I. tavaly március 4-én reggel 9 órára berendelte az igazgatói irodájába az áldozatot, majd tisztségével visszaélve és fenyegetőzéssel próbálta rábírni, hogy mondjon le az állásáról. A pedagógus versenyvizsgával nyerte el az állást és törvényesen töltötte be, ám azt a sepsiszentgyörgyi tanintézet vezetője egy általa kedvelt személynek szánta. Az ügyben folytatódik a nyomozás.

(A címlapkép illusztráció | Fotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?