Felére csökkentenék a funkcionális analfabéták arányát az évtized végéig

Az évtized végéig legalább ötven százalékkal csökkentenék a funkcionális analfabéták és tíz százalék alá szorítanák a korai iskolaelhagyók arányát a romániai fiatalok körében – egyebek között ezeket a célkitűzéseket tartalmazza a Klaus Iohannis államfő által kezdeményezett átfogó oktatási reformtervezet, amelyet kedden ismertetett Ligia Deca elnöki tanácsadó.

A Művelt Románia néven 2015-ben meghirdetett, átfogó társadalmi konzultáció nyomán 2018-ban közvitára bocsátott oktatási stratégia gyakorlatba ültetéséről hétfőn kezdett háromnapos megbeszéléssorozatot a román elnöki hivatal. Iohannis első lépésben Florin Cîțu miniszterelnökkel, Sorin Cîmpeanu oktatási miniszterrel, valamint a koalíciós pártok vezetőivel tárgyalt.

„Az oktatásnak megfelelően rugalmasnak kell lennie, kell tudnia alkalmazkodni a jövő kihívásaihoz, mert a mostani rendszer még a 20. század öröksége. Fontos téma volt még a szakoktatás, amelynek vissza kell adni a presztízsét. Úgy tudjuk ezt elérni, ha a munkaerőpiac elvárásaihoz alakítjuk a szakoktatást" – írta a találkozóról közösségi oldalán Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke. Dan Barna miniszterelnök-helyettes, az USR–PLUS társelnöke azt emelte ki, hogy a tervek szerint a tanfelügyelőségek már csak az oktatás minőségét fogják ellenőrizni, az iskolavezetők kinevezése pedig önkormányzati hatáskörébe kerül.

Kedden a kétkamarás parlament vezetőivel és oktatási szakbizottságaival rendeztek megbeszélést, ezt megelőzően az elnöki hivatal képviselője már több konkrétumot is elárult a Művelt Románia projektből, de határidőket nem közölt.

Ligia Deca hangsúlyozta, hogy egységesíteni akarják az érettségit, amely a PISA-tesztekhez hasonló országos kompetenciafelmérés lesz a középfokú oktatás bámely formáját elvégző diákok számára. A nyolcadik osztályos záróvizsga, az „országos képességfelmérő" után három típusú – elméleti, szakmai és tehetséggondozó – középiskola (líceum) közül választhatnak majd a fiatalok, de az új oktatási rendszer lehetővé teszi (különbözeti vizsgával) az átiratkozást minden tanév végén a három iskolatípus között.

A keresettebb középiskoláknak, ahol túljelentkezés van, várhatóan joguk lesz felvételi vizsgát szervezni még az egységes képességfelmérő előtt. A szakközépiskolák első három évének sikeres elvégzése után a diákok hármas szintű szakmunkási képesítést szereznek.

Az elnöki tanácsos szerint 2030-ig húsz százalék alá akarják szorítani a 15. évüket betöltő fiatalok körében az elégtelen kompetenciákkal rendelkezők arányát, amely jelenleg a szövegértés terén 41, a matematika esetében 47, a természettudományok szintjén pedig 44 százalékos. Ugyancsak az évtized végéig el akarják érni, hogy valamennyi tanár és a nyolcadik osztályt elvégző fiatalok legalább 85 százaléka rendelkezzen alapfokú digitális kompetenciával (a jelenlegi 61 százalékos szinthez képest).

Szerdán a szociális partnerekkel, civil szervezetekkel és az oktatási szakemberekkel rendez megbeszélést az elnöki hivatal a Művelt Románia projektről.

Kapcsolódók

Kimaradt?