Felavatták a nagyváradi Szent László Óvoda új épületszárnyát

Nem elég megköszönni a magyar kormánynak a támogatást, hanem tovább kell folytatni a befektetést, nekünk kell „beépíteni az élő követ” az épületbe – hangzott el hétfő délelőtt, amikor ünnepélyes keretek között felavatták Nagyváradon a Szent László Óvoda új épületszárnyát.

Fotó: A szerző felvétele

A Szent József-telepi plébániatemplomban Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke tartott szentmisét, beszédében pedig aláhúzta, hogy mindannyiunknak tennünk kell azért, hogy „fény legyen”, élettel kell megtöltenünk az új épületet. „Nem elég megköszönni a magyar kormánynak, hanem tovább kell folytatni a befektetést” – mondta.

Mint ismeretes, ez az óvoda a magyar kormány több mint 270 millió forintos támogatásával épült, a bővítéssel pedig mintegy százharminc gyermek befogadására vált alkalmassá. Az épületben egy tanmedence is a fiatalok rendelkezésére áll.

Potápi Árpád János, a magyarországi miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerint az óvodai korszak egy életre elkísér, ez az új épület pedig nem csak a váradiaknak, hanem az összmagyarságnak örömet okoz. „Szent László király összeköt minket. (…) Olyan kiemelkedő alak volt, aki nem csak a belső viszályokat fékezte meg, hanem a külső határokat is megerősítette. Kivívta azok tiszteletét is, akik talán még Magyarországról sem hallottak. (…) Egyházunk életében is kiemelkedő jelentősége volt, az Árpád-ház szentek sorát adta a katolikus egyháznak” – mutatott rá. Ismeretes az is, hogy a lovagkirály Nagyvárad alapítója volt, ezért Potápi szerint, akik ebbe az óvodába járnak, kicsit úgy érezhetik, hogy az egész város az övék.

Fotó: A szerző felvétele

„Nekünk magyaroknak a nemzet a hazánk, a magyar jövő pedig elképzelhetetlen az ifjúság és a gyerekek nélkül. Ezért a magyar kormány mindent megtett, hogy támogassa a családokat a Kárpát-medencében” – hangsúlyozta. Felidézte, hogy az óvodafejlesztési programjuk 2016-ban indult, jelenleg a negyedik ütem végéhez közelítenek. Eddig összesen 155 új óvodát építettek és 725 óvodát újítottak fel a Kárpát-medencében. Elképzelhetőnek tartja, hogy ezt még fogják fokozni.

A cél, hogy a magyar szülőknek legyen hová vinniük a gyermekeiket, és hogy azok az óvodai oktatást követően is magyar nyelven folytassák tanulmányikat, magyarázta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Szerinte jó döntést hoztak azok a szülők, akik a Szent László óvodába íratták a gyermeküket, mert ott lelki többletet kapnak.

Az avatóünnepség alkalmával Szabó Ödön, az RMDSZ parlamenti képviselője felidézte, hogy nagyjából 25 évvel ezelőtt még egyetlen önálló magyar óvoda vagy bölcsőde sem volt Nagyváradon, most viszont már kiteljesedett az intézményrendszer. A népszámlálási adatok alapján pedig úgy véli, hogy ennek a hatása is visszaköszön, mert a diáklétszám nem csökkent annyival, mint a romániai magyarság létszáma. „Meg kellett harcolni érte, (..,) de el kell mondanunk, hogy van erőnk. (…) Nem lehet kishitű üzenetet küldeni 1,2 millió magyarnak” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy jó úton haladnak.

Fotó: A szerző felvétele

A plébániatemplomban felszólalók között Konrád Katalin, a Szent László Római Katolikus Líceum igazgatója felszólalásában egy virághoz hasonlította az óvodát, amely akkor igazán csodaszép, ha a szirmok, azaz a gyermekek és a pedagógusok együtt vannak. Az óvodások előadással készültek az ünnepségre, amely a magyar himnusz eléneklését követően a templom melletti óvodaépület felszentelésével folytatódott. A szalagvágás alkalmával Böcskei László egy fakeresztet ajándékozott Szabó Ödönnek, majd birtokba vették a modern tanintézetet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?