Felavatták Románia első geotermikus hőközpontját Nagyváradon

Felavatták Románia első geotermikus hőközpontját Nagyváradon. A mintegy 25 millió euró összértékű uniós projekt révén termálvízzel fűthetik a Szőlős (Nufărul) városnegyed több mint 6 ezer lakását.

A csütörtöki esemény egy hosszadalmas projekt lezárását jelenti. Ahogyan arról korábban már a Maszolon is írtuk, az elképzelés évekkel ezelőttre tehető. A termálvíz felhasználására kialakított hőelosztóállomást kiszolgáló kutakat 2023-ban kezdték el fúrni, ugyanakkor több tucat mini hőközpontot is kiépítettek a fogyasztóknál, és beüzemeltek további két kutat a használt termálvíz visszafecskendezésére. Ezzel a cél, hogy nyomás alatt tartsák a feltárási helyet és elkerüljék a kút kiapadását.

Termálvíz szolgálja ki a Szőlős városnegyed háztartásait | Fotó: nagyváradi önkormányzat

Florin Birta, Nagyvárad polgármestere csütörtökön mutatta be a rendszert. Tájékoztatása szerint a hálózat lehetővé teszi, hogy a tömbházak egyénileg bekapcsolják vagy elzárják a fűtést. Hangsúlyozta: a beruházás által Nagyvárad éves hőenergia-kitermelésének 15 százaléka geotermikus energia, további uniós források révén viszont ezt az arányt 30 százalék fölé szeretnék növelni. Jelentős hatása a beruházásnak a széndioxid-kibocsátás csökkenése is, javul ezáltal a levegő minősége a városban.

Az eseményen jelen volt az uniós projektekért felelős miniszter, Marcel Boloș is. Szerinte ez a beruházás mérföldkő Románia számára az energetikai átállást célzó uniós források hasznosításában. „Ez egyedülálló projekt. Bizonyítja, hogy az uniós forrásokat nemcsak energiahatékonyságra lehet fordítani, hanem minőségi közszolgáltatásokra is” – vélekedett, arra bátorítva más önkormányzatokat, hogy kövessék Nagyvárad példáját – különösen most, amikor az uniós források decentralizációja révén minden régió követlenül hozzáférhet több mint 11 milliárd eurónyi támogatáshoz.

Mint arról korábban írtunk, a beruházás kapcsán felmerültek félelmek, hogy a termálvíz kiemelése árthat a környéken virágzó fürdőturizmusnak, elapadhatnak a Félixfürdőt, a Püspökfürdőt tápláló források. Volt már példa hasonlóra, hiszen az illegális fúrások miatt teljesen kiszáradt a Püspökfürdőben található, természetvédelmi területnek számító termálvizű tó, melyben az Európában egyedülálló hévízi tündérrózsa (Nymplea Lotus var. Thermalis) élt. A Maszol által kérdezett szakember viszont alaptalannak nevezte a félelmeket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?