Fegyvert és töltényt loptak el egy őrt álló katonától Mamaián

Egy géppisztolyt és töltényt loptak el szombat este a mamaiai 110-es Kommunikációs és Informatikai Központban őrszolgálatot teljesítő katonától, jelentette a védelmi minisztérium a G4media szerint. A Konstanca megyei rendőrség továbbra is keresi a tettest.

Az ismeretlen, kapucnis, fehér fegyverrel rendelkező támadó este negyed kilenc körül tört be a katonai egységbe. Az őrt álló katona megpróbált védekezni, de a közelharcban az agresszor elvette a fegyverét és a 30 lőpatront tartalmazó tárat, majd a kerítést átugorva elmenekült a helyszínről.

A Konstanca megyei katonai ügyészség és a rendőrség eljárást indított az ügyben, emellett a mamaiai katonai egységben belső vizsgálat is indult, a védelmi minisztérium pedig elrendelte az őrszolgálat sürgős megerősítését ország összes katonai egységében.

A támadót egyelőre nem sikerült azonosítani, a nyomozást vasárnap a szomszédos megyékre is kiterjesztették.

(Címlapfotó: Rador.ro)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?