Falunapra ment a medve
Éppen falunapot tartottak az egyik Beszterce-Naszód megyei településen, amikor egy termetes medve besétált a faluba, miközben még javában tartott a mulatozás.
A nagyvad megjelenésétől egy videót is közzétett a Bistriteanul helyi hírportál. Mint írják, a medve az egyik utcában jelent meg, de egy arra járó autó fényétől, illetve a hangos dudálástól megijedt és futásnak eredt.
A maci végigfutott Borgóprund (Prundu Bârgăului) település utcáján, a mintegy két és fél perces videófelvétel pedig a mögötte haladó és őt üldöző autóból készült.
Az „autós üldözés” úgy ért véget, hogy a nagyvad egyszer csak letért az útról és eltűnt a sötétségben.
Fontos megjegyezni ugyanakkor azt is, hogy a videófelvételt készítő férfi vezetés közben rögzítette a képsorokat, és több alkalommal áttért az ellentétes menetirányú sávba, még kanyarban is, átlépve a záróvonalat, ami – annek ellenére, hogy épp medvekergetés közben történt – súlyos közlekedési szabálysértésnek bizonyul.
CSAK SAJÁT