Fakivágások ellen tiltakoznak Nagyváradon

Elégedetlenek a nagyváradi Várad-Szőlős (ma Nufărul) negyed lakói az önkormányzat területrendezési tervével, beadványban próbálják megakadályozni, hogy két tömbház közé, a terebélyes fák kivágása után autóforgalomra alkalmas utcát alakítsanak ki.

A Bihoreanul beszámolója alapján a helyiek azzal indokolják kérésüket, hogy a környék átalakítása révén közel felére csökkenne az egy lakóra eső zöldövezet, miközben az érintett tömbházakban több idős ember is él, akik számára fontos a jelenlegi természetes környezet.

Stop a fakivágásnak. A helyiek autók helyett a meglévő zöldövezetet akarják látni | Fotó: GoogleMaps

Ennek kapcsán a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) helyi képviselete szerda délután villámcsődületet szervezett és petíciót kezdeményezett annak érdekében, hogy közvitára bocsássák a negyedet érintő területrendezési tervet. Azt írják, hogy az önkormányzat 783 érett fa és bokor kivágását tervezi, és bár azok helyére újakkat is ültet majd, szerintük minden tanulmány azt igazolja, hogy legalább harminc évnek kell eltelnie, amíg egy fiatal fa ugyanolyan pozitív hatást gyakorol a környezetre, mint egy öreg.

Az idén tavasszal elfogadott területrendezési terv alapján amúgy a negyed fáinak a 15,91 százalékát „áldoznák” fel az átalakítás érdekében, ugyanakkor 1336 fa és bokrot ültetése is szerepel a projektben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?