Elfogadták a Szacsvay iskola területrendezési tervét, de bővítésének finanszírozása kérdésessé vált

Megszavazta a nagyváradi városi tanács azt a területrendezési tervet, amelynek értelmében a helyi Szacsvay Imre Általános Iskola új épülettel bővülhet, miközben a területén lévő római-katolikus kápolnát leválasztják, hogy az látogatható legyen. A tanintézetnél tervezett beruházásokat a fejlesztési minisztérium támogatásával képzelték el, de az erre vonatkozó megállapodást még nem kötötték meg.

A projektet még 2011-ben mutatták be | Fotó: Nagyvárad Polgármesteri Hivatala

Több mint másfél év telt el azóta, hogy 2021-ben Florin Birta, Nagyvárad polgármestere és Cseke Attila, akkori fejlesztési miniszter bemutatták azt a projektet, amelyben kigondolták a Szacsvay Imre Általános Iskola Szaniszló (ma Eminescu) utcai épületének bővítését, illetve területe átrendezését. A főépület felújításakor ugyanis problémák merültek fel. Egyebek mellett az, hogy tornateremre lenne szükség, miközben a városháza azt szerette volna, hogy a területen lévő és kizárólag az iskolán keresztül megközelíthető Szent László-kápolna látogatható legyen. A területrendezési terv alapján ez utóbbit most leválasztják, felújítják, egy kis teret alakítanak ki előtte és a Szentpétery (ma Nicolae Iorga) utcából bejárást biztosítanak majd az épületbe. Lebontják eközben az iskola szomszédságában lévő, elhagyatott és romos állapotban lévő szociális lakásokat, mint ahogyan az iskola udvarán lévő melléképületeket is, hogy új tornatermet, étkezdét, laboratóriumot építsenek. Az iskola jelenlegi tornaterme nem alkalmas sporttevékenységre, azt manzárdosítással korszerűsítik. A későbbiekben egy szolgálati lakásként is használható, multifunkcionális épületet is terveznek, amelyet az önkormányzat fog használni.

A projektet ugyanakkor többször újra kellett gondolni, mert például a szomszédok nem egyeztek bele, hogy közvetlen falszomszédjuk legyen a sportterem, ugyanakkor a multifunkcionális épület tervezése is hátráltatta az eljárást. Kétszer kellett közvitára kiírni, így végül 19 hónap telt el amíg végre szavazásra bocsáthatták a területrendezési tervet – mutatott rá érdeklődésünkre Szabó József. Az RMDSZ városi tanácsosa figyelmeztetett, hogy bár a területrendezési terv elfogadásával elhárult az akadály a kivitelezés elől, de a projekt még nem nyerte el a finanszírozást, a fejlesztési minisztérium élén történt változás pedig megnehezítheti a támogatás megszerzését. Ellenzékből nehezebb feladat lesz – mondta, utalva arra, hogy a sikertelen tárgyalások miatt az RMDSZ a kormányfőcserét követően kilépett a kormánykoalícióból. Szabó szerint jelen helyzetbe még biztosan időbe telik, amíg az iskola bővítéséhez a finanszírozást biztosítani tudják.

Szabó amúgy erre a legutóbbi tanácsülésen is célzott, hangsúlyozva, hogy a késlekedés miatt már csak remélni tudja, a projekt még életképes. Azt Florin Birta polgármester is hangsúlyozta, hogy Cseke Attilával tárgyalt több alkalommal is a Szacsvay iskola – és a Mihai Eminescu Főgimnázium – korszerűsítéséről, ugyanakkor területrendezési terv elfogadása után előterjesztik projektjüket a minisztériumhoz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?