FRISSÍTVE – Szökött ukránokat mentettek a Máramarosi-havasokból – egyikük meghalt

A hegyimentők és a határőrök két ukrán állampolgárt mentettek ki a Máramarosi-havasokból. Eredetileg egy eltévedt férfi keresésére indultak, ám kiderült, hárman indultak a román határ felé. FRISSÍTÉS: Halálra fagyott az az ukrán fiatalember, aki annak a háromfős csoportnak a tagja volt, akik a Máramaros-hegységen keresztül lépték át a határt Romániába menekülve.

A csoport egyik tagja visszatért Ukrajnába – közölte kedd este Dan Benga, a Máramaros megyei hegyimentő szolgálat igazgatója.

Az egyik menekült hétfőn kapta meg a behívó parancsot, azt mondta a feleségének, bármi áron eljut Romániába. Amikor a felesége utoljára fel tudta vele venni a kapcsolatot, már átlépte a határt, de aztán elveszítették vele a kapcsolatot. 



„Az ukránok közül kettőt megtaláltak a mentők. Életben vannak. Az egyikük éppen az, aki miatt riasztást adtak ki. Egy háromfős csoport volt, de a két megtalált személy szerint a harmadik visszament Ukrajnába, és végül nem lépte át a határt" – mondta Dan Benga.
Elmondása szerint a több mint 1900 méteres magasságban a csapatokkal való kommunikáció a hegyimentő szolgálat műholdas telefonjain keresztül történik, mivel a területen nincs telefonjel.
A mentőakcióban a máramarosi hegyimentők és a határrendőrség mentőcsapatai vettek részt.

Halálra fagyott az az ukrán fiatalember, aki annak a háromfős csoportnak a tagja volt, akik a Máramaros-hegységen keresztül lépték át a határt Romániába menekülve, írja az Agerpres. Bár a hegyimentők kezdetben úgy tudták, hogy  harmadik férfi visszatért Ukrajnába, végül megtalálták román területen – közölte szerda reggel Dan Benga, a Máramaros Megyei Hegyimentő Közszolgálat igazgatója.

„Sajnos a harmadik ukránt elhagyta a két társa, akiket ma reggel találtak meg és adtak át az orvosoknak. A határrendőrség egyik csapata ma reggel 2,5-3 kilométerrel feljebb ellenőrizte azt a területet, ahol a két ukrán fiatalembert megtalálták, a harmadik ukránra holtan találtak rá a folyómederben” – mondta Dan Benga.

Elmondása szerint a fiatalembert a másik két társa magára hagyta a hegyen. „A fiút a másik kettő elhagyta, és a hidegben megfagyott. Ha ma reggel, amikor rájuk találtunk, szóltak volna, hogy a fiút fennebb hagyták, ahhoz képest, ahol ők voltak, akkor lett volna esélyünk a harmadik megmentésére” – mondta el Dan Benga. Hozzátette, hogy mindegyikük 20 évnél idősebb.

Nyitókép: Máramaros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?