Évente több tízezer madár pusztul el a vezetékeknek csapódás és áramütés miatt

Egy hím túzok pusztult el márciusban Nagyszalonta közelében, miután nekirepült egy középfeszültségű légvezetéknek – közölte Facebook-oldalán a Milvus Csoport. A természetvédelmi egyesület arra hívja fel a figyelmet, hogy ez az első dokumentált eset Romániában, de szerintük a probléma ennél jóval kiterjedtebb: légvezetékekhez való ütközés vagy áramütés következtében évente több tízezer madár pusztul el.

A villanyvezetékek által okozott madárpusztulás világszintű probléma, amely Romániában is egyre súlyosabb, és két jól elkülöníthető jelenségre vezethető vissza: a vezetékeknek való nekirepülésre és az áramütésre – mondta el a Maszol megkeresésére Papp Tamás, a Milvus Csoport ornitológusa.

Vezetéknek repült a túzok és elpusztult. | Fotó: Engi László

A közelmúltban egy túzok pusztult el légvezetéknek való nekirepülés miatt, ami különösen nagy veszteség, hiszen Romániában rendkívül kevés példány él: Szalonta környékén mindössze néhány tucat, körülbelül 45 madárból álló állományról beszélhetünk, ahol minden egyed számít. A most dokumentált eset azért is jelentős, mert bár a szakemberek eddig is feltételezték az ilyen jellegű pusztulásokat, ez az első bizonyított eset az országban.

Papp Tamás közölte, hogy a nekirepüléses esetek akkor történnek, amikor a madarak egyszerűen nem látják meg a vékony, gyakran alig egy centiméter vastag vezetékeket, és nagy sebességgel nekiütköznek. Ez rendszerint azonnali pusztuláshoz vezet, mivel a madarak szárnya vagy gerince eltörik. Mint magyarázta, ez különösen jellemző a túzokra, mivel bár jól és gyakran repülnek, manőverezőképességüket nagy testtömegük és széles szárnyfesztávolságuk korlátozza, ezért könnyen ütközhetnek légvezetékeknek.Elpusztult túzok Magyarországon | Fotó: Motkó Béla

A probléma súlyosságát mutatja, hogy a túzokállomány világszerte csökken: az elmúlt 16 évben több mint 34 százalékkal esett vissza a populáció, 44–57 ezerről 31–36 ezer példányra. Európában is hasonló tendencia figyelhető meg, amelyben jelentős szerepet játszanak az elektromos légvezetékekkel való ütközések, különösen a nagy- és középfeszültségű hálózatok esetében.

Az áramütés egy más jellegű, de még gyakoribb probléma

Az áramütés akkor következik be, amikor a madarak rászállnak a középfeszültségű hálózatok oszlopaira – nem a szakemberek által kialakított gólyafészkekről van szó, ezek alacsony feszültségű oszlopokon vannak – vagy vezetékekre. Ez legtöbbször azonnali pusztuláshoz vezet. Az ilyen esetek elsősorban a gólyákra és a ragadozó madarakra jellemzőek, mivel ezek a fajok előszeretettel használják az oszlopokat pihenő- vagy leshelynek.Nagyszalontai túzokok. | Fotó: Nagy László

Különösen a vonulási időszakban, augusztusban és szeptember elején fordul elő sok ilyen eset, amikor a gólyák nagy számban gyűlnek össze. Nem ritka az sem, hogy a madár az áramütés után fennakad a vezetéken, és tartós rövidzárlatot okoz, ami akár egy egész település áramellátását is megszakíthatja. Egy ilyen eset történt nemrég Marosvásárhely közelében is, ahol egy áramütött gólyát kellett eltávolítani egy középfeszültségű oszlopról – magyarázta Papp Tamás, a Milvus Csoport ornitológusa.

A két jelenség tehát különböző módon veszélyezteti a madarakat: a túzok elsősorban a nekirepülés miatt van veszélyben, míg a gólyák, a ragadozó madarak – például a kerecsensólyom – és a varjúfélék inkább az áramütés áldozatai. A természetvédők becslése szerint Romániában évente több tízezer madár pusztul el villanyvezetékek miatt, és ezek jelentős része nagy testű, lassan szaporodó faj – mondta a Milvus Csoport ornitológusa.Fehér gólya egy szigeteletlen oszlopon. | Fotó: Orbán Zoltán

A probléma különösen a középfeszültségű hálózat esetében súlyos, amely a települések áramellátását biztosítja. Míg a magas feszültségű vezetékek inkább a nagy távolságú szállításra szolgálnak, az alacsony feszültségűek pedig a településeken belüli elosztást végzik, addig a középfeszültségű rendszer az, ahol a legtöbb baleset történik. Romániában több mint egymillió ilyen oszlop található, így a probléma kezelése hatalmas beruházást igényelne – tette hozzá Papp Tamás.

A hosszú távú megoldások költségesek

A túzokvédelem egyik fő eleme a nekirepülések visszaszorítása, ezért ez kiemelt helyen szerepel a közép-európai túzokpopulációk védelméről szóló nemzetközi akciótervekben is. A leghatékonyabb megoldás a vezetékek föld alá helyezése lenne, mivel ez egyszerre szüntetné meg a nekirepülés és az áramütés kockázatát is.

Nyugat-Európa több országában ez már bevett gyakorlat, bár csak akkor alkalmazzák, ha a költségek nem haladják meg jelentősen a légvezetékek kiépítésének árát – magyarázza a szakember. Emellett léteznek ideiglenes megoldások is, például a vezetékekre szerelt láthatósági jelölők, amelyek felhívják a madarak figyelmét a vezetékekre, illetve a veszélyes részek szigetelése az oszlopokon. A tavaly ősszel indult nemzetközi túzokvédelmi LIFE-projekt (EUROBUSTARD) keretében a nagyszalontai 110 kV-os nagyfeszültségű vezetéksor egy szakaszára – az áramszolgáltató jóváhagyásával – olyan jelölőeszközök kihelyezését tervezik, amelyek a túzokok számára is jól láthatóak, és jelentősen csökkenthetik a nekirepülés kockázatát.

Ezek a megoldások azonban sokszor csak részlegesek vagy ideiglenesek. Egy másik lehetőség a szigetelt, burkolt vezetékek használata, amelyek vastagabbak és jobban láthatók, így csökkentik mind az ütközések, mind az áramütések számát, ugyanakkor szintén költséges megoldást jelentenek.Túzok sétál a mezőn. | Fotó: Milvus Csoport honlapja

Néhány évvel ezelőtt, egy korábbi pályázat keretében Nagyszalonta önkormányzatával közösen először alkalmaztak Romániában ilyen jellegű túzokvédelmi beavatkozást: hat kilométer hosszú légvezetéket cseréltek le biztonságos földkábelre a legfontosabb romániai túzokélőhelyek közelében. Ez a típusú fejlesztés azonban rendkívül költséges (mintegy 50 000 euró/km), így Nagyszalonta környékén továbbra is több tíz kilométernyi veszélyes vezetékszakasz szeli át a túzokok élőterét.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a romániai középfeszültségű elektromos hálózat nagy része az 1950–60-as években épült, és ma már nagyrészt magáncégek tulajdonában van. Bár az áramszolgáltatóknak is problémát okoznak az áramütések – hiszen rövidzárlatot és áramkimaradást idéznek elő –, ez egyelőre nem elegendő ösztönző a teljes hálózat korszerűsítésére. Jelenleg nincs olyan jogi szabályozás sem, amely kötelezné a szolgáltatókat a madárbarát megoldások alkalmazására – tette hozzá a Milvus Csoport ornitológusa.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?