Éveken át erőszakolta lányát egy érkörtvélyesi férfi
A 42 éves apa előzetesbe került.
Harminc napra vizsgálati fogságba helyeztek egy 42 éves férfit, mert a gyanú szerint éveken át bántalmazta és megerőszakolta a saját lányát.
.jpg)
A megrázó esetről a Bihoreanul számolt be, amely úgy tudja, hogy az áldozat mindössze 8 éves volt, amikor először abúzus érte. Bihar megyében, Érkörtvélyesen (Curtuieșeni) élt apjával és fivérével együtt, miután szülei elváltak, anyja pedig elköltözött a községből. A férfi később egy másik nővel kötötte össze az életét. A helyiek nem tudták, hogy mi történik a magas kerítéssel elzárt házban. A két felnőtről azt mondták, hogy zárkózottak voltak és ellenségesen viselkedtek.
A szörnyűségek csak 2024-ben derültek ki, amikor a lány már 15 éves volt és elszökött otthonról. Egy barátnőjének elmesélte a hét éven át tartó kálváriáját, ő pedig értesítette a hatóságokat.
A férfi elszökött az országból, csak most tért vissza, a hatóságok pedig kedden elfogták és előzetesbe került. Bántalmazott gyermeke szociális gondozásban van és szaktanácsadást kap, hogy az elszenvedett traumát feldolgozza.
Amennyiben tudomása van gyerekekkel szembeni visszaélésről, bántalmazásról, hívja az 119-es segélyhívó számot.
Ki hívhatja az 119-et? Az a gyermek, aki úgy érzi, hogy bántalmazták, traumát okoztak neki, elhanyagolták, bármilyen fizikai vagy érzelmi erőszakot követtek el rajta. Hívhatja továbbá egy másik személy is, akinek tudomása van ilyen helyzetről, egy barát, kolléga, szomszéd vagy rokon.
CSAK SAJÁT


