Esélyt és élményt kaptak – hátrányos helyzetű gyerekek táboroztak Csernátonban

Harminc, nehéz sorsú gyermek töltött egy hetet a Kovászna Megyei Vöröskereszt nyári táborában, amelyet idén is Csernátonban szerveztek meg. A program csütörtökön zárult, és bár a búcsú könnyekkel telt, a szervezők és résztvevők egyaránt úgy érzik: mindannyian gazdagodtak – élményekkel, ismeretekkel, emberi kapcsolatokkal.

A Vöröskereszt nem először szervez ilyen tábort. Az elmúlt harminc évben több ezer gyermek fordult meg hasonló nyári programokon, ám a szervezők szerint minden év új kihívásokat hoz – és új reményt is. A cél évről évre ugyanaz: lehetőséget adni azoknak a gyerekeknek, akik máskülönben aligha jutnának nyaraláshoz, közösségi élményhez vagy akár egy egyszerű tányér meleg ételhez naponta háromszor.Mindannyian gazdagodtak – élményekkel, ismeretekkel, emberi kapcsolatokkal  | Fotók: Opra Zsófia-SzendeAz idei tábor lakói tíz Kovászna megyei településről érkeztek: Bikfalváról, Patakról, Lisznyóról, Cófalváról, Barátosról, Telekről, Szotyorból, Kézdivásárhelyről, Albisról és Árkosról. A gyerekek kiválasztása hosszú és gondos előkészületek eredménye. A Vöröskereszt önkéntesei az év során bejárják ezeket a közösségeket, felmérik a családok szociális helyzetét, beszélgetnek tanítókkal, közösségi vezetőkkel, és csak azokat a gyerekeket hívják meg, akiknek valóban nagy szükségük van a támogatásra.

„Volt olyan kisfiú, aki nem ismerte a vezetéknevét. Olyan is akadt, aki sosem látott angolvécét, és fogalma sem volt, hogyan használja. Ezek nem elszigetelt esetek – sajnos sok gyerek él ma is ilyen körülmények között” – mesélte Opra Zsófia-Szende, a Kovászna Megyei Vöröskereszt önkéntes koordinátora. A szervezők nemcsak szórakoztató, de nevelő célzatú programokat is kínáltakA tábori hét során a szervezők nemcsak szórakoztató, de nevelő célzatú programokat is kínáltak. Minden reggel tornával kezdődött a nap, majd a délelőttök forgószínpad jelleggel zajlottak: kézműveskedés, mozgásos játékok, valamint közösségfejlesztő foglalkozások váltották egymást. A gyerekek festettek gipszfigurákat, díszítettek kavicsokat, vízipisztoly-csatákban vettek részt, és természetesen nem maradt el az ugrálóvár sem – az egyik legnépszerűbb program volt idén is.

Két különleges programmal is gazdagodott a tábor. Az egyik a „Zümmögő” elnevezésű foglalkozás volt, amely során a gyerekek betekintést nyerhettek a méhészkedés világába, sőt mézet is kóstolhattak. A másik program során mézeskalácsot díszítettek – mindkettőt a Kovászna Megyei Tanács támogatta. A program a kézdivásárhelyi Szánthó mézeskalács-készítő családnak köszönhetően bontakozhatott ki.

Vízipisztoly-csatákban vettek résztA napi háromszori étkezést is komoly szervezőmunka előzte meg, hiszen sok gyermeknél otthon napi egy étkezés is ritkaságszámba megy. A menüt a Vöröskereszt munkatársai állították össze – figyelembe véve a szponzoroktól kapott adományokat –, majd helyben főzték meg az ételeket. A személyzet négy főből állt, mellettük hat önkéntes foglalkozott a gyerekekkel: köztük orvostanhallgatók, egészségügyi asszisztensnövendékek, fiatal segítők.

„Sokszor az első napok nagyon nehezek. Sírnak, mert hiányzik az édesanyjuk, mert nem értik az új környezetet. De a hét végére már azért sírnak, mert nem akarnak hazamenni” – számolt be a táborvezető. A gyerekek többsége először tapasztalhatta meg, milyen, amikor figyelmet, gondoskodást és biztonságot kapnak egy teljes héten át.

A tábori logisztika is nagy kihívás volt: a gyermekek szállítását a Sepsi OSK biztosította, amely nemcsak segítséget jelentett, de külön élményt is a gyerekeknek – sokan közülük ismerték a sportklubot, és izgatottan meséltek arról, hogy OSK-busszal utazhatnak.

A Vöröskereszt számára azonban minden évben nehezebb előteremteni a szükséges forrásokat. „Az idén már a saját költségvetésünkhöz is hozzá kellett nyúlnunk. Volt, amit meg kellett vásároljunk, mert a korábbi szponzorok egy része kiesett” – emelte ki Ópra Szende. Hozzátette: még ha egyre több akadályba is ütközik a szervezés, nem kérdés számukra, hogy folytatják ezt a munkát.

 A gyerekek többsége először tapasztalhatta meg, milyen, amikor figyelmet, gondoskodást és biztonságot kapnak „Ezek a gyerekek köztünk élnek. Lehet, hogy kívülről rendben lévőnek tűnik egy ház, de ha benézünk a kapun, már látni a valóságot. Ez a tábor talán az egyetlen lehetőség számukra, hogy megtapasztalják: az élet lehet más is. Hogy létezik gondoskodás, bizalom, mosoly. És talán épp ez az élmény lesz az, ami majd elindítja őket egy jobb úton” – fogalmazott a Vöröskereszt munkatársa.

A csernátoni tábor ismét bebizonyította: nemcsak nyaralni tanítja meg a gyerekeket, hanem remélni is. És néha ez a legnagyobb ajándék, amit adhatunk.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?